justlikeyou

Just like you

Pszichopata a párom

2017. május 02. - justlikeyou

Idilli képben tünteti fel magát és vázolja fel a kapcsolatot, figyelmes, simulékony, felkészül a leendő párja szokásaiból és feltérképezi annak gyengeségeit, hogy elérje a célját, a kontrollt.

Zsolt egy közösségi oldalon írt rám, kiderült, hogy korábban már látott egy eseményen, és a titkárnőjének fizetett, hogy nyomozza ki a nevemet. Megismerkedésünkkor egy depresszív, melankolikus időszakomat éltem az élet minden területén, ezért imponált, hogy mindig próbált felvidítani. Nagyon segítőkész volt, több vizsgámra is készültem akkoriban, és adott a tanuláshoz segédanyagokat.

Meglehetősen intelligens, kedves, közvetlen, figyelmes és határozott férfi benyomását keltette. Úgy tűnt, hogy ami nekem fontos, hogy meglegyen a páromban az őbenne megvan, azokkal a jellemvonásokkal bír.

american-psycho-5.jpg

 Hazugságok, a saját hibájából való tanulás teljes hiánya

Külsőre egyáltalán nem volt az esetem, de egy vidám és értelmes embernek tartottam, akire fel tudtam nézni. Kapcsolatunk elején elég sokat eljárt szórakozni, illetve többet is ivott a kelleténél, de azt ígérte, hogy ez meg fog szűnni, mert ha én vele vagyok az számára a tökéletes boldogság, bulizásokra már nincsen szüksége.  Ez nagyon hízelgően hangzott, de természetesen kíváncsi voltam, hogy be is tartja-e, így amikor nem találkoztunk hétvégén, de beszéltünk telefonon megkérdeztem, hogy mivel fogja tölteni az estét. Általában a válasz az volt, hogy TV-t fog nézni, és rám gondolni, amit el is hittem. Eleinte… Ugyanis többször észrevettem a közös kedvenc szórakozóhelyünk bulifotóit nézegetve, hogy az én párom nem csak rám gondolt péntek vagy szombat esténként, ahogyan ígérte, hanem a disco bárpultját támasztotta, amit a fotós meg is örökített. Mikor rákérdeztem, hogy volt-e bulizni, tagadta, majd mikor mutattam, hogy szerintem volt, mert le is fotózták, mondta, hogy én vagyok az oka, hogy elment, mert mindentől eltiltom.  

Féltékenység

Amikor felvetettem egy alkalommal, hogy én is elmennék kikapcsolódni a barátaimmal, mondta, hogy természetesen menjek, a kapcsolatok ápolása nagyon fontos. Ahogyan közeledett az időpont elkezdett lelkiismeret-furdalást okozni. Olyanokat mondogatott, hogy én őt nem is szeretem, biztosan meg szeretném csalni azért megyek el. A baráti találkozót végül lemondtam.

Másik fél önbizalmának teljes lerombolása

A megismerkedésünk után pár héttel életmódot váltottam. Elkezdtem tisztán étkezni és sportolni, aminek elég gyorsan látványos eredménye lett. Nagyon nem tetszett neki, mindig őrült bűntudatot keltett bennem, hogy tőle veszem el az időt, amikor futni, vagy konditerembe megyek, de a legkegyetlenebb megjegyzése az volt, hogy vékonyabban neki nem tetszem, mert olyan helyekről is lefogytam ahonnét nem kellett volna, így számára már nem vagyok nőies.

A külsőmet tekintve viszonylag elégedett voltam mindig magammal, természetesen, mint a legtöbb nő kapásból húsz dolgot fel tudnék sorolni, hogy mi nem tetszik magamon, de csúnyának sosem tartottam magamat. Ahogyan elkezdtem sportolni sokkal jobb lett a közérzetem és jobban is éreztem magam a bőrömben, amit Zsolt folyamatosan próbált lerombolni különféle megjegyzésekkel.

A megbánás hiánya

Egy lányismerősöm, - aki korábban Zsolttal az utcán látott minket együtt - egy rendezvényen kérdezte, hogy együtt vagyunk-e. Mondtam, hogy igen, erre ő megjegyezte, hogy jó, ha tudom, hogy párhuzamosan neki is udvarol. Zsoltnak elmeséltem, mire teljesen felháborodott és kikérte magának. Nagyon őszintének tűnt, elhittem neki.

Ezen eset után pár nappal történt, hogy egyik este nézett valamit a TV-ben, és kértem, hogy egy korábban ígért e-mailt továbbítson nekem. Odaültem mellé, bekapcsolta a laptopját, majd belépett az e-mail fiókjába. Láttam, hogy a beérkezett üzenetek között van egy társkereső oldalas üzenet. Kérdeztem, hogy erre mi a magyarázat. Nem szerette volna, de erősködtem, hogy nyissa meg. Egy válasz volt egy hölgytől az ő üzenetére. Kérdésemre, hogy miért regisztrált egy társkereső oldalra, először gyenge hazugsággal próbált reflektálni, majd engem okolt, hogy múltkor összevesztünk és azt ő úgy értelmezte, hogy már vége van a kapcsolatnak és én őt nem szeretem.  A legmegdöbbentőbb az volt, hogy semmiféle megbánást nem mutatott.

Agresszivitás

Zsolttal azonos volt a foglalkozásunk, így reméltem, hogy majd szakmai kérdéseket is meg tudtunk vitatni, de az első ilyen témájú diskurzusnál, amikor felülírtam az ő véleményét, iszonyatos haragra gerjedt és kikérte magának. Ahogy telt az idő rájöttem, hogy azért gondoltam a szakmájában professzionálisnak, mert szóban nagyon jól elő tudta magát adni, de az írásbeli prezentációi és az okfejtései nagyon gyengék voltak. Ha az ember a felszínnél kicsit alább ásott, komoly hiányosságokat talált, amit ő természetesen próbált palástolni.

Család

Már az elején nagyon furcsa volt nekem, hogy anyukája látatlanban különféle ajándékokat küldött nekem, amit természetesen kedves gesztusnak találtam, de nem értettem. Mikor találkoztunk élőben még kedvesebb volt és a beszélgetésből rájöttem, hogy ő objektívan látta a fia természetét, és nagyon szerette volna, hogy valaki megmaradjon mellette.

Kötődés

Ahogy telt az idő megmagyarázhatatlan kötődés alakult ki bennem Zsolt iránt, akiről már tudtam, hogy nem az, akinek gondoltam, és akinek mutatta magát. Azok a tulajdonságok, amelyek miatt megszerettem őt, a valóságban nem is léteztek, egy illúzió volt, amit ő keltett.

Lezárás

Egyre inkább éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. Kezdtem elfáradni a kapcsolatban, az önbizalmam egyre kevesebb lett, mert azt éreztette velem, hogy egy kibírhatatlan személyiség vagyok, akit csak ő visel el és ezért hálát várt. Rengeteg energiát fektettem ebbe a kapcsolatba, sokkal többet adtam, mint amit visszakaptam.

Igyekeztem mintabarátnő lenni, reggel mikor felkelt reggeli várta, ebédet csomagoltam, kitettem kivasalva a másnapi ruháját, munka után rohantam bevásárolni vacsorára. Volt takarítónője, de mondtam, hogy mondja vissza majd én takarítok. A kapcsolat elején ezekért az apróságokért nagyon hálás volt, később, ha nem főztem, mert nem volt időm, mert mondjuk túlóráztam, a fejemhez vágta, hogy ezek szerint nem szeretem már, vagy megjegyezte, hogy már nem vagyok olyan házias.

Egyre több konfliktusunk volt. Már tudtam, hogy vagy a kapcsolatnak lesz vége, vagy a lelkem megy erre rá. Tarthatatlan volt számomra már ez az állapot, megbeszélni a problémákat pedig esélytelen volt. Rögtön vádaskodásnak vette, és vagy érzelmi zsarolással próbálkozott - többnyire sikeresen, mert utána mindig megkérdőjeleztem a saját emberi értékeimet -, vagy agresszívan visszatámadt. A lelkiismeretére pedig nem lehetett hatni, mert az neki nem volt.  

Ez egy darabig ment, hogy lejjebb adtam az igényeimből, de egy idő után belefáradtam. Folyamatosan rossz kedvem volt, és zavart, hogy nem vagyok önmagam. Szerencsére egyik találkozáskor annyira túlzásba vitte az érzelmi zsarolást, hogy egy pillanat alatt átkattant bennem valami, és ezt az embert objektíven tudtam nézni. Úgy váltunk el, hogy rám vágta az ajtót, és felszólított, hogy akkor keressem, ha felnövök és befejezem a hisztit. Nem sikerült bennem már bűntudatot keltenie. Úgy döntöttem „nincs kedvem befejezni” és én nem kerestem többet. A sors iróniája, hogy ő persze igen. Még egy ideig próbálkozott, bocsánatkéréssel, ígéretekkel és a szokásos érzelmi zsarolással, de már túljutottam rajta érzelmileg.

A bejegyzés trackback címe:

https://pontmintte.blog.hu/api/trackback/id/tr112475287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gangsárkány 2017.05.02. 23:55:14

Szerencsés vagy. Okos vagy. Megúsztad. Nem mindenkinek sikerül. Aki felismeri a szépséges álarc mögött a valódi szörnyeteget, az csak egy kis időre veszit. Akinek nem sikerül, az elveszik örökre. Lehet csak a vagyona, lehet csak az önbecsülése, lehet csak a biztonsága és meg lehet az élete. Aki felismeri, hogy pszichopata a párja, meneküljön, amig lehet.

László 88 2017.05.03. 04:21:54

Nagyon könnyen dobálóznak emberek szavakkal. Orvos is megállapította róla, hogy pszichopata? Lehet, hogy nárcisztikus, borderline-os.

szcsongor 2017.05.03. 07:46:06

@László 88: Tök mindegy, az ilyen ember mellől menekülni kell.

2017.05.03. 09:52:38

A női oldalon is megvan ennek a típusnak a párja.

justlikeyou 2017.05.03. 10:10:35

@Dr. Trejo: Ha van egy párod, akivel nem éltek együtt, akkor találkoztok.

justlikeyou 2017.05.03. 10:11:41

@László 88: Igen, szokás dobálózni vele, de az én állításom megalapozott és helytálló.

mbazs 2017.05.03. 11:41:20

@Dr. Trejo: Ki vagy te, hogy ekkora király vagy? Tán gondolatolvasó, hogy belelátsz a poszter fejébe, hogy összevissza hazudik? Miért gondolod ezt?

Egyébként úgy tudom, hogy hivatalosan már "antiszociális személyiségzavar" (en.wikipedia.org/wiki/Antisocial_personality_disorder ) néven említik a korábbi szociopátia-pszichopátia párost. Utóbbikról amúgy elég sok cikket elolvastam már, és kb. egyikből se derült ki az igazi definíciójuk, állítólag összemosódik a kettő.

Yoan 2017.05.03. 12:11:41

@Dr. Trejo: Úgy látom azért véded ily vehemens szakértelemmel a szociopatákat, mert talán egy vagy közülük. Innentől kezdve egy - ha úgy tetszik - projekció. Figyu: szerintem (és ezzel valszeg nem vagyok egyedül) ez egy teljesen hihető történet, ahol pl. szerintem más is értette (amit Te nem), hogy időszakosan élnek együtt a párok. A pszichopata valóban átment egy kicist közhelybe, de a jelen blog nem egy orvosi blog, hanem ilyen hétköznapi értelmű. Mellesleg, Te sem szofisztikáltorvosi nyelvezetet használsz, hanem ilyen hétköznapit, sőt annak a trollkodó alsó kategóriáját. Most tulajdonképpen kivel van bajod?

Első avagy Egetverő Arrogancia 2017.05.03. 12:54:00

@László 88: Az ilyen ember nem hinné el, hogy pszichopata/szociopata/nárcisztikus. Akkor sem, ha egy orvos mondaná neki. Mindegyik meg van róla győződve, hogy ő a legokosabb, legügyesebb, legműveltebb, leg-leg-leg....

zuhanorepulesss 2017.05.03. 13:04:02

Miért kell ennyi ideig várni? Hazugság/lebukás/másik hibáztatása után azonnal tipli.
Aki egy olyan piszlicsáré dologban, mint a hol volt szombat este esetén hazudozik, attól nem kell mást várni.
Másrészt poszter ha bízott volna a srácban, nem vizslatta volna a bulifotókat alaposan.

mbazs 2017.05.03. 14:17:24

@Yoan: Én is erre tippeltem amúgy, ami írsz, hogy projekció-szagú a dolog.

Trejo, öreg, amúgy rágalmazás büntetőjogi kategória (ami ennél "kissé" erősebb okot kíván), úgyhogy állj neki a BTK-nak, hogy legközelebb ne írjál ekkora blőd marhaságokat :D

mbazs 2017.05.03. 14:21:05

@Dr. Trejo:
"Milyen vitában elfogadható érv az, hogy te azt hiszed és szerinted mások is azt hiszik? "

Mert te aztán kegyetlenül jól tudsz érvelni. Leírod, hogy fiktív a történet, és kész. Ez a nagy igazság, mert te mondtad, az IO-császár. Ugyanazt csinálod, mint amit kritizálsz, ha nem vetted volna észre.

benőjenő 2017.05.03. 15:07:32

Akinek volt már dolga ilyen személyiségzavaros arccal, az felismeri a történetet. Széles a spektrum, de a jelek ugyanazok mindig. És ha először, pláne fiatalon fut bele az ember egy ilyenbe, akkor eléggé megszenvedi. Viszont sosem felejti és jó lecke lesz.

mbazs 2017.05.03. 15:50:45

@Dr. Trejo:
Te nem véleményt fogalmaztál meg, hanem kerek perec kijelentetted, hogy a poszter mesét adott elő. Amúgy miért is kéne a poszternek neked bizonygatnia, hogy nem mese? Te jelentetted ki, hogy kamu az egész, és tudod a vádat mindig a vádlónak kell bizonyítania.

Egyébként pedig nem ártana, ha mégis olvasgatnál egy kis jogot, tudod az ilyesmi pallérozza az agyat. Te vagy egy olyan tipikus óvodás jellemű, sértett típusú emberke, akinek másból se áll az élete, mint másokat kritizál, de közben önmaga semmilyen építő jellegű terméket nem tud letenni az asztalra. Sok ilyet láttam már és messziről kiszúrom.

Egyébként ha már az iskoláim jöttek szóba, kijártam már a felsőoktatást is, jelenleg fejlesztőként veszek részt egy egészségügyi szoftver létrehozásában, és képzeld amit lefejlesztek 1-2 főorvos / kórház általában kipróbálja még aznap. S te mit tettél le eddig az asztalra a fröcsögő, primitív kritikáidon és alaptalan vádaskodásaidon túl?

mbazs 2017.05.03. 16:14:59

@Dr. Trejo:
Köszönjük az újabb tartalmas kommentedet: "menj el egy prostihoz", "ceruzapöcs", "szánalmas vagy" -- ezt a színvonalat látva tényleg nincs több kérdésem. S még te mered a szádra venni a "vitakultúra" szót. Nem kell válaszolni, felesleges. Szép napot.

justlikeyou 2017.05.03. 17:10:32

@mbazs: Sajnálom Dr. Trejo hozzászólását, annak kimoderálása megtörtént.

Yoan 2017.05.03. 18:09:11

@mbazs: Király vagy! :)
Úgy látom, közben a szükséges troll-vonást is megejtették. :)

A cikkhez visszatérve viszont tényleg vannak ilyen típusok, és az én véleményem is az, hogy aki felszínen jó színész, az annak is betudható, hogy saját személyiségtorzulását megtanulta valamelyest egy egovédő mechanizmussal kompenzálni. Viszont ez külön energiabefektetés, és amint az alany egyre jobban biztonságban érzi magát, egyre jobban előjönnek a személyiségtorzulás jegyei. Ilyenkor jön a hebegés-habogás, hazudozás, mentegetőzés, vádaskodás, agresszió, stb. Na, az ilyen fél tényleg képtelen párkapcsolatra, és a megfelelő szakembernek kell helyretennie. Jó, hogy előjött ilyen sztori is itt, mert a jótett lelkek ilyenkor tényleg hajlamosak azt hinni, megjavulhat az illető. Csakhogy ha a megcsalás párosul a hazugsággal és ez rendszeres, illetve egyéb torz személyiségjegyek is előjönnek, akkor ez nem egy hétköznapi beszélgetésekkel kezelhető eset.

Nem mindig könnyű elhatárolni, mi az, amikor érdemes küzdeni a párunk megjavulásáért és mikor kell minél előbb kiszállni egy kapcsolatból, de leginkább talán tényleg az a vízválasztó, hogy az illetőn egyértelműen látszik-e, hogy javulni, változtatni akar, amit tartósan, tettekkel is igazol, vagy csak a mismásolás, színészkedés, magyarázkodás megy.

]{udarauszkasz 2017.05.03. 22:29:01

Erdekes,az osszes ilyen cikkben a volt fonokomet ismerem fel. Csak olyan 800000 ftom banja atszamitva a fickot....

Labrat01 2017.05.04. 06:34:07

Szia, most vagyok túl egy konkrétan ugyanilyen kapcsolaton, horror, szerencsére 4 hónap után összeállt a kép. Pszichopatával eddig csak férfiban találkoztam, nőben ugyanilyen. Összeszedtem pár cikket a témában www.facebook.com/pszichopatausermanual

justlikeyou 2017.05.04. 11:19:30

@Labrat01: Kitartás! Megnéztem a cikkeket, köszönöm szépen.

NewLifeNewLowe 2017.09.18. 14:01:49

Tipikusan nárcisztikus személyiséggel áll szemben justlikeyou. Pszichológus tudná feloldani benne a fiatalkori traumákat, de a személyiségéből adódóan az ilyen "beavatkozást" az érintett alapból visszautasítja, mondván majd ő felismeri és megoldja magában. Amit természetesen nem tud megoldani, ezért kell menekülni az ilyen emberektől, miután megtudja, hogy nárcisztikus személyiség...

Eralevelek 2018.01.03. 07:31:43

Szia velem is pont igy tortent ezeket kovette el az ex parom es ha nem ismerem fel h pszihopata meg ma is szomorkodnek olyan lelektelenul kidobott.

Eralevelek 2018.01.03. 09:16:34

@Eralevelek: Allando hazugsagokon kaptam hetente kethetente eltunt h nem szolt hova megy amikor kerestem engem hibaztatott h mit hisztizek sose dicsert meg sose volt gyenged velem otthon unalmas volt a barataival a vicces figura lebukott h mad novel ismerkedett csak nevetett rajta azert volt egy evem h ra ment el mert hatalmas manipulator erzelmi zsarolo sajnaltato volt egy evig szenvedtem mellette es mindenert engem hibaztatott mikor mar nem voltam kihasznalhato eldobott:Nem szeretlek mar nem erzek semmit irantad" mondta en kozbe zokogtam leszarta aznap ra jottem h ez pszihopata volt egi jelet kaptam igy nem faj mar csak sokkolt
süti beállítások módosítása