(avagy, milyen érzés az, amikor az embert a legjobb barátja lopja meg
Másfél hónap telt el azóta, hogy küldött a barátnőd egy sms-t, hogy kiköltöztetek a lakásomból, amit tőlem béreltetek, majd letiltottál mindenhonnan, hogy ne érjelek el. Másfél hónap telt el azóta, hogy realizáltam, hogy azért tiltottál le, mert a lakásból elloptatok mindent… és másfél hónapja nem tudom ezt feldolgozni.
Lassan tizenkét éve ismerlek. A legjobb barátom voltál, a szerelmem, túlzás nélkül a másik felem. Ezek most nagyon közhelyes és romantikus jelzők, de teljesen komolyan gondoltam. A világ legszerencsésebb emberének tartottam magam, hogy volt egy ilyen ember mellettem, mint te. Akire túlzás nélkül mindig mindenben számíthattam. Mi ahol tudtuk segítettük és támogattuk egymást és a legjobbat hoztuk ki a másikból. Remek páros voltunk. Az egyetemen én nyüstöltelek, hogy tanulj, te pedig segítettél abban, hogy ne izguljak és görcsöljek rá mindenre.
Hat éve már nem alkotunk egy párt, de a barátság, az erős kötelék kettőnk között megmaradt. Soha nem felejtem el, hogy két éve mellém álltál és támogattál abban, hogy teljesen új életet kezdjek egy másik városban, holott neked ez nagyon fájt. Azt is elvállaltad, hogy beköltözöl a lakásomba és vigyázol rá. Pár hónapja kérted, hogy az új párod is hadd költözzön oda, amibe belementem. Csak találgatni tudok, hogy az új barátnő, vagy az időközben eldurvult életviteled változtatta meg úgy a személyiségedet, hogy eljutottál oda, hogy tőlem, a legjobb barátod lakásából mindent kilopj olyan szinten, hogy annak olyan tartozékait is leszereled - ami már a méltatlan kategória. A párodra nem kívánom hárítani a felelősséget, alapvetően ez a tiéd, hogy ezt megtetted velem. Sőt továbbmegyek, talán az én hibám, mert lehet, hogy olyan tulajdonságokkal is felruháztalak, amelyekkel te nem rendelkeztél, vagy jelenleg már nem rendelkezel. Elképzelhető, hogy egy részét, csak "beléd láttam", mert szerettelek. Arra is gondolok, hogy a jelenlegi életviteled, az esetlegesen kialakult függőséged már eluralkodott rajtad, és ennek következtében változott meg a viselkedésed, személyiséged negatív irányba. Amennyiben az utóbbi igaz, az okozhatott financiális problémákat, és azért lehetett szükséged a lakásom berendezési tárgyaira, tartozékaira. Különben nem távozik az ember az exe lakásából úgy, hogy ’urambocsá’ viszi magával a WC-ülőkét és a kefét is…, hanem tartással, úriemberként. Az utolsó verzióm az, hogy lehet, hogy megutáltál, mert időközben nekem is lett párom, és tudatosan le szeretted volna zárni a barátságunkat.
A kérdéseimre tőled választ valószínű már nem kapok, mert értelemszerűen én nem kereslek, te pedig szintén nem, hiszen félsz, hogy feljelentelek. Bevallom vacilláltam rajta elég erősen, de arra jutottam, hogy nem teszem meg. Nem, mert a történtek ellenére én nem tudnék neked ártani. Rengeteg mindenen keresztülmentünk és nem tudnám ezt megtenni. Továbbá, nem az én tisztem, hogy igazságot szolgáltassak. Azt majd fent megteszik helyettem. Amiben reménykedem, hogy egyszer majd megszólal a lelkiismereted és cipelni fogod azt a terhet, hogy egy olyan emberrel, aki mindig mindenben támogatott, ott volt melletted és szeretett, ezt tetted.
Sajnos ez az eset még egy dilemmát elindított bennem, miszerint, hogy ha benned csalódtam, ha téged ennyire félre tudtalak ismerni ugyan kiben bízhatok meg ezután?
Keresem az ok-okozatokat, a miérteket, próbálom levonni a konzekvenciát, hogy le tudjam zárni. Lezárni a barátságunkat, elgyászolni azt az embert, akit szerettem. Kitörölni a sok szép közös emléket és elfogadni a bennem keletkezett űrt.