Tamara dühösen dobta le az ágyra a mobilt. Ákosnak van képe azt írni miután egy hónapra eltűnt, hogy szívesen találkozna vele? Ez most komoly?! Felvette az ágyról a telefont és elkezdte írni. Szia, kedves Tőled, hogy egy hónap eltelte után eszedbe jutottam és újra találkoznál velem, de nekem már alábbhagyott az érdeklődésem. Minden jót. (küldés)

Elege volt már a kötelékfóbiás férfiakból. Pedig Ákos 42 éves. Az ember azt hinné, hogy ez a korosztály már érzelmileg érettebb és hajlandó egy normál kapcsolatra. De nem! Nincs igényük folyamatos kommunikációra és találkozásra. Eltünedeznek, az üzenetekre pár naponta válaszolnak, találkozni meg még ritkábban akarnak. Jobb bele sem gondolni, hogy egy esetleges együttélésre mennyit kellene várni… Ő már 35 éves, nincsen intimitás és kötődési problémákkal küzdő férfiakra se ideje, se energiája… Vicc….

Lehet be kellene adni a derekát és összejönni Istvánnal. Már fél éve próbálkozik, kedves, rendes, sőt még jóképű is, csak hát a kollégája… Áhh… fogta a telefonját írt neki. Szia, hogy vagy? (küldés)

István,mint kiderült tökéletes választásnak bizonyult. Viselkedésre teljesen ellentéte volt Ákosnak. Figyelmes volt és érdeklődő, kereste a társaságát, programokat tervezett vele. Ha rossz napja volt virágot hozott neki, hogy felvidítsa, munka után pedig nem egyszer vacsorával várta haza. Gördülékenyen ment minden, egy dolgot kivéve. Tamara azt figyelte meg, hogy folyamatosan keresi a kibúvókat a találkozások alól. Huzamosabb együtt töltött idő után azt érezte, hogy terhes számára a társasága. Sokszor alig várta, hogy külön legyenek. Egyszer egy kamu programot is kitalált, hogy kicsit egyedül lehessen.

Úgy döntött, hogy ha megy következő alkalommal a pszichoanalitikusához fel is veti a témát.

Eddig nem érezte szükségét, hogy párkapcsolatot is érintsenek, éppen itt az ideje.

Szeretett terápiára járni,mind a pszichoanalitikus személye, mind a szoba berendezése, a rengeteg festmény a falon, egyfajta nyugalmat árasztott, és ebben a biztonságos közegben nem ijedt meg saját gondolataitól és nem félt azokat kimondani.

Úgy gondolom - kezdte a fejtegetést -hogy az embernek kell, hogy legyen magánszférája. Minek annyit kommunikálni és minden nap beszélni, ha így is legalább heti háromszor találkozunk? Nincs is ennyi téma, amiről beszélhetnénk… Meg minek annyi program? Dolgozó nő vagyok, hétköznap minden egyes nap edzeni járok, és kétnaponta főzök is. Ez rengeteg időmet elveszi,egyszerűen elfáradok nap végére. Emellett elég fárasztó folyton programokra menni, vacsorázni, színházba, vagy moziba járni. Ráadásul már nálam hagyott egy fogkefét, egy tusfürdőt és egy alvós pólót is. A végén még képes és odaköltözik hozzám. Ez nekem túl gyors, minek siettetni a dolgokat!

Monet pipacsmezejében elmerülve Tamarára rátört a felismerés, hogy István igényeinek ő nem tud és nem is akar megfelelni. Így pedig ez nem fog működni köztük.

Miközben sokadszorra nézte a szoba falán lévő Monet replikát Tamara végül levonta a következtetést: „Az a baj vele, hogy megfojt, túl sokszor szeretne találkozni. Nekem nincs igényem a folyamatos kommunikációra és találkozásra. Szerintem ő már össze is költözne, én pedig arra még nem állok készen. Nem illünk össze, szerintem fogok találni olyat, akivel jobban passzolunk.”

Gondolatmenetét megszakította a pszichoterapeuta kérése: „A terápia elején említette, hogy egy korábbi randipartnerének Ákosnak, problémái voltak az elköteleződéssel. Kifejtené, hogy ez mit takart?”