justlikeyou

Just like you

Dilemmák 30 év felett

2017. február 27. - justlikeyou

Hogy őszinte legyek engem nem viselt meg mikor betöltöttem a harmincat. A huszonkilencedik inkább. Akkor költöztem a fővárosba, lakást, párkapcsolatot, mindent hátrahagyva új életet kezdeni. Úgyhogy a harmincadik szülinapom inkább megnyugvás volt. Túl vagyunk rajta. Míg a korombeliek már az első, vagy a második gyerekről posztolnak a facebookon, én harminc évesen annak örülök, hogy kifogtam egy jó albit a belvárosban nem horror áron, rátaláltam egy jó alkalmazásra amivel nem veszek el Pesten, illetve Tinderen megismertem egy normális pasit, legalábbis eddig annak tűnik.

Mivel én rákészülős, tervezős típus vagyok, szülinapom előtt megvettem az első - rögtön kétfajta - ránctalanítóimat, hogy a bőröm felkészült legyen, csatlakoztam egy futóklubbhoz, mert állítólag az anyagcsere sem olyan harminc után, mint huszonévesen, illetve megnéztem többször a Jóbarátok idevágó részeit, különösen mikor Rachel lesz harminc éves. Szerencsére ő sem tartott ott, sem szakmailag, sem magánéletileg ahol szeretett volna, úgyhogy ez a kis lelkemnek jót tett… hogy nem vagyok egyedül.

Nagyon nehéz szülői támogatás és kialakult kapcsolati háló nélkül harminc éves korra normális egzisztenciát teremteni. Férjhez menni és gyereket szülni meg pláne. A családom részéről már érzem a nyomást, hogy nagyon örülnének, ha már unokázhatnának. Anyukám visszafogottabb, de nagymamám már a második ajándékot veszi a leendő dédunokájának. Eddig kapott a még nem létező gyerekem egy sárga csibét, amit be lehet dugni a konnektorba és világít, illetve az óvodába egy törülközőt.

A tervem most az, hogy harmincöt évesen fogok szülni. Ez azt jelenti, hogy harminchárom évesen kellene, hogy legkésőbb elvegyenek, harminckét évesen, pedig hogy megkérjék a kezem. Szóval további ismerkedésre már nem nagyon van időm.

Volt kollégám, aki jóval harminc felett van, mondta, hogy ő pont azért nem randizik harmincas korosztállyal, csak huszonévesekkel, mert az előbbiek be vannak pánikolva és férjet keresnek. Hát köszönöm szépen, a kérdésem a következő, hogyan lehet nem bepánikolni, ha a közösségi média nyomja ránk nőkre az elvárásokat… Most akkor harminc felett randizni úgy kellene, hogy nem érezteted, hogy komoly kapcsolatot szeretnél, hogy ne riasszad el a másikat? Nehéz…

Ami szerintem pozitívum a harminc feletti ismerkedésben, hogy ilyenkor az ember már tudja, hogy kit nem szeretne. Milyen típusú férfi az, akivel nem tud együtt lenni, így nagyobb is az esélye elkerülni a válást. Továbbá az ember erre a korára már megerősödik, tudja nagyjából mit szeretne elérni, céljai vannak, magabiztosabb, kialakult életritmusa van. Így a párválasztása is tudatosabb.

Mondják, hogy mindenki annyi idős amennyinek érzi magát. Én sajnos nem érzem magamat kevesebbnek - mondjuk többen mondják, hogy nem nézek ki ennyinek, de lehet csak udvariasak szeretnének lenni - de nem is mennék vissza az időben. Most jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://pontmintte.blog.hu/api/trackback/id/tr8712297087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2017.02.27. 13:30:32

Megmosolyogtam ezt a karakán tervet - "A tervem most az, hogy harmincöt évesen fogok szülni. Ez azt jelenti, hogy harminchárom évesen kellene, hogy legkésőbb elvegyenek, harminckét évesen, pedig hogy megkérjék a kezem. Szóval további ismerkedésre már nem nagyon van időm."
Ha ez így működne, akkor sokkal több boldog ember élne a világon.

EG0 2017.02.27. 13:59:04

A probléma nem azzal szokott lenni, " hogy nem érezteted, hogy komoly kapcsolatot szeretnél", hanem hogy a " ilyenkor az ember már tudja, hogy kit nem szeretne" kitétellel a férfiak 99%-át ki is zárja, már a fotói alapján is, az iránta érdeklődő férfiak halmazának meg a 100%-át. #csakszólok #figyeljoda :-)
Szóval 30 évesen is lehet keresni a 24-32 éves, 190-195 cm magas, sportos, jóképű, stabil egzisztenciával rendelkező, művelt, okos, humoros, nem kapcsolatban lévő férfiakat, mert ha valaki nagyon szeret keresgélni, akkor ezt nyugodtan keresheti 35 meg 40 évesen is majd, épp csak a párkapcsolat projektről kell lemondani hozzá. Közben lehet kis súlyt is felszedni, ráncokat gyűjteni, arcra szélesedni, a végeredményen nem változtat.
Esetleg 40 évesen újragondolni, és elkezdeni azon paraméterek mentén keresgélni, akiket 30 évesen kellett volna (mert ugye az 50 körüli szingli pasik már "vállalhatatlanok"), így aztán 50 körül már úgyis a macskákat választja az ember.
#truestory

Shish Yakoo 2017.02.27. 14:29:37

"állítólag az anyagcsere sem olyan harminc után, mint huszonévesen" Igaz!, A 31 éves szomszédomnak is hullik a haja, mióta átállt az új anyagra.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.02.27. 14:30:44

35 évesen akarsz szülni ez okés.
De miért KELL ahhoz 33 évesen férjhez menni?

octy 2017.02.27. 14:47:19

Szerintem nem kellene a 35 évet megvárni, az első gyereknek állítólag 32 éves kor előtt javasolt megérkeznie. Ráadásul mi van akkor, ha nem jön össze a gyerek azonnal? Húzódik a dolog 37-40 éves korodig?

Nem leszünk gyarmat ! 2017.02.27. 15:30:19

Én már 2 X 30 felett vagyok. A kapuzárási pánikon is túl már teljesen lenyugodtam :)

murray 2017.02.27. 15:48:40

az a baj hogy rohan az idő. a harmicas éveket kell nagyon megnyomni, lakás, családalapítás , karrier stb

40 felett már rohadt öreg vagy mindenre és addigra ezeknek mind meg kell lenni.

szemétpasi 2017.02.27. 15:57:36

A legtöbb nőnek azt kéne megértenie, hogy egy párkapcsolat kompromisszumokkal jár. Lehet fáj ezt hallani, de az élet nem egy romantikus film. Szóval mint írták lehet keresni a sportos, művelt, jófej, gazdag, hűséges pasit, aki imádja a gyerekeket és nem zavarja ha éppen van rajtad +30 kiló, mert nem a külsőd a fontos és ha éppen 2 hétig rajtad van a hisztéria,elfogad, szeret és törődik veled, mert te vagy számára az élet origója.
Csak ilyet nem fogsz találni. Mert már elkelt. Vagy meleg. Ilyen pasit mondjuk 18-20 évesen lehet fogni. Esetleg, ha szerencséd van. Mert tulajdonképpen egy ilyen pali miért lenne egyedül 30 évesen?
30 évesen már olyan pasit fogsz találni akinek megvan a maga defektje, esetleg több is akad neki. Azt kell eldönteni, hogy mi az a "fogyatékosság" amivel te együtt tudsz élni. Mert engem pl a csámcsogás az őrületbe kerget, ellenben rohadtul nem érdekel ha vannak titkai.

Amúgy ezt a társadalmi nyomás dolgot sosem értettem. Ha csak azért csinálsz valamit mert elvárt dolog akkor azért fogod rosszul érezni, mert valójában azt te nem akartad. Szóval nem nyersz vele semmit ellenben egy olyan kellemetlenséget veszel a nyakadba ami sokkal nehezebbé teszi az életed mint 1-2 neheztelő pillantás.

weasel 2017.02.27. 16:02:02

Nekem csak két szó ugrott ki ebből a posztból:
- belváros
- Tinder

Egyik sem a tartós kapcsolatoknak kedvez. A belváros: bulihelyszín. Mindig (és éveken keresztül) azt fogod érezni, hogy "jobbat is kaphatnál". A Tinderről pedig mindenki tudja, hogy inkább a rövid távú kapcsolatok lelhetők meg benne. (Eleve: képeket teszel fel - a szöveget senki nem olvassa - , mégis mit gondolsz, miért húz valaki jobbra? Anyai ösztönöket vél felfedezni a mozdulatodban, ahogy a koktélospoharat tartod?)

benőjenő 2017.02.27. 16:09:11

no para. a terveket hagyjuk, azok párkapcsolati szempontból tök feleslegesek, stresszelnek, de se pasi se házasság se gyerek nem lesz hamarabb tőlük.
szóval tessék ismerkedni, aztán majd alakulnak a dolgok. ja és a mentális egészséged szempontjából függetleníteni kell magadat a rokonok, média, trollok és megmondóemberek "véleményétől". ez nagyon fontos.

benőjenő 2017.02.27. 16:11:33

@weasel: jó hely a belváros, főleg, ha a posztoló ismerkedni szeretne, mert akkor el kell járni programokra, társaságba és egy csomó helyre, ami sokkal egyszerűbb, ha nem kell órákat tömegközlekedni.
tinder pedig, sosem lehet tudni, egy barátnőm ott ismerkedett meg a komoly kapcsolatával :)

na4 2017.02.27. 17:01:16

".. kellene, hogy legkésőbb elvegyenek .. " Nos ha egy pasi megérzi, hogy akkor most neki el kell vennie téged, akkor hanyatt-homlok menekülni fog. Pasiknak óriási a választék, rengeted facér nő van, lehet tarolni rendesen.

VT 135 2017.02.27. 17:13:46

A "társadalmi nyomás"-t úgy hívják, h biológia. Ugyanis nőként igenis ketyeg az idő.
A tervek, h mit, hány évesen szeretnél, irrelevánsak abból a szempontból, h mennyire vagy képes nőként nővé fejlődni. Ha a feminista agymosást nem tudod kiiktatni az életedből és megtalálni a valódi női értékeket, akkor nyugodtan elfelejtheted a terveidet. Ez nem azt jelenti, h dobjad el minden elképzelésedet és essél bele az első igénytelen sutyerák karjaiba, de fontos, h felismerjed a női ösztön vezette hypergámiát és egy kicsit fejlesszed magad ezen a téren, tudatosan, h ne kizárólag az alfákat vedd észre, mint potenciálisan ideális partnerek - ők ugyanis csak rövid ideig lesznek a partnereid...

smartdrive 2017.02.27. 20:09:01

engedd el ezt a gyerekdolgot. nem kötelező mindenkinek szülnie

Alick 2017.02.27. 20:23:47

@smartdrive: Jó kérdés, hogy a család-gyerek vonatkozásában van-e egyéni, tudatos szándék vagy egyszerűen csak nem akar kilógni a sorból?

Segna 2017.02.27. 20:52:42

Ennyi hülyeséget, mint a kommentekben, igazán rég olvastam! ;-) bearanyoztátok az estém!
Amikor elmagyarázza a csajnak némelyik ffitárs, h miért él álomvilágban, közben visszafelé ugyanazokat a közhelyeket tolja... ne hogy már 190cm, sportos, jófej stb. Pasit keress kisanyám! Mert te már 30 felett, akinek ráncai vannak, meg plussz kilója az már nem talál ilyet! Fordítok: annak nem jár csak defektes. Olyan igénytelen, tohonya, plussz20 kilós informatikus tipus.
Egy hiba van az okoskodásban, hogy a fiúk is később repülnek ki, és 28 32 évesek közt bőven van hozzád hasonló életkezdő, nem csak selejtes.

Sadist 2017.02.27. 23:44:40

"Míg a korombeliek már az első, vagy a második gyerekről posztolnak a facebookon, én harminc évesen annak örülök, hogy kifogtam egy jó albit a belvárosban nem horror áron, rátaláltam egy jó alkalmazásra amivel nem veszek el Pesten, illetve Tinderen megismertem egy normális pasit, legalábbis eddig annak tűnik."

Engem általában sajnálattal tölt el, ha 30+-os nőt látok, aki még nem szült és nincs is rá esély az elkövetkező években, hogy családja legyen. Mint egy darab vas, amit szép lassan megesz a rozsda, mert senki nem készített belőle valami hasznos dolgot.

"Szerencsére ő sem tartott ott, sem szakmailag, sem magánéletileg ahol szeretett volna, úgyhogy ez a kis lelkemnek jót tett… hogy nem vagyok egyedül."

Mondok jobbat: Afrikában meg nincs vezetékes víz és éheznek, sokan 30 éves korukra feldobják a pacskert, úgyhogy hozzájuk képest nagyságrendekkel jobban állsz.
Ez az érvelés utoljára áltsuli alsó tagozatban ment, ha az ember lusta volt kihozni magából azt, amit lehetett volna.

"Nagyon nehéz szülői támogatás és kialakult kapcsolati háló nélkül harminc éves korra normális egzisztenciát teremteni. Férjhez menni és gyereket szülni meg pláne."

Férjhez menni és gyereket szülni egyáltalán nem nehéz. Csak keresni kell egy normális huszonéves férfit és kitartani mellette, együtt pedig felépíteni azt az egzisztenciát. A házasság és a gyerek ebből már természetesen következik.
Csak ti nem akarjátok kivenni a részeteket a küzdelemből, hanem olyan pasasokra ácsingóztok, akik már egymaguk felépítettek egy egzisztenciát (mert mondjuk végiggürizték a húszas éveiket), ti pedig szeretnétek beleülni a tutiba (tisztelet annak az ~1% kivételnek). Az ilyen férfiakhoz tényleg nehéz feleségül menni és gyereket szülni nekik.

"A tervem most az, hogy harmincöt évesen fogok szülni. Ez azt jelenti, hogy harminchárom évesen kellene, hogy legkésőbb elvegyenek, harminckét évesen, pedig hogy megkérjék a kezem. Szóval további ismerkedésre már nem nagyon van időm."

Hova sietsz ennyire? Még rengeteg időd van.
index.hu/tudomany/2017/02/16/ikreket_szult_egy_64_eves_spanyol_no/

Viccet félretéve, a mai generáció nőinek már 18 évesen el kellene kezdeniük keresni a férfit, akivel családot alapíthatnak, nem pedig 30 éves korig pörögni a faszkörhintán.

"Volt kollégám, aki jóval harminc felett van, mondta, hogy ő pont azért nem randizik harmincas korosztállyal, csak huszonévesekkel, mert az előbbiek be vannak pánikolva és férjet keresnek. Hát köszönöm szépen, a kérdésem a következő, hogyan lehet nem bepánikolni, ha a közösségi média nyomja ránk nőkre az elvárásokat… Most akkor harminc felett randizni úgy kellene, hogy nem érezteted, hogy komoly kapcsolatot szeretnél, hogy ne riasszad el a másikat? Nehéz…"

Teljesen érthető ez a hozzáállás. Ha huszonéves korában egy nő se akarta kivenni a részét a kemény melóból, akkor most 30-on túl mit akarnak, mikor már felépítette az életét egyedül? Persze, hogy csak arra fogja őket használni, amire valók: szórakozásra.
30 fölött már nem a komoly kapcsolatot kell keresni, arra ott voltak a húszas éveid. Te vennél 15 éves használt autót az új áráért? Ugye, hogy nem.

"Ami szerintem pozitívum a harminc feletti ismerkedésben, hogy ilyenkor az ember már tudja, hogy kit nem szeretne. Milyen típusú férfi az, akivel nem tud együtt lenni, így nagyobb is az esélye elkerülni a válást. Továbbá az ember erre a korára már megerősödik, tudja nagyjából mit szeretne elérni, céljai vannak, magabiztosabb, kialakult életritmusa van. Így a párválasztása is tudatosabb."

Amit te pozitívumnak hiszel, az valójában negatívum. A feketelistádon egyre csak gyűlnek az újabb és újabb pontok, ezzel szűkíted azoknak a férfiaknak a körét, akik még szóba jöhetnek nálad, ami önmagában még nem volna akkora baj, viszont a te értéked a párkapcsolati piacon az idő előrehaladtával rohamosan csökken, plusz a kialakult életritmusod miatt sokkal kevésbé vagy hajlamos a komprommisszumokra, így ezek együttesen már elég jelentős hatással vannak az esélyeidre, hogy férjhez menj és gyereket szülj.

"Mondják, hogy mindenki annyi idős amennyinek érzi magát. Én sajnos nem érzem magamat kevesebbnek - mondjuk többen mondják, hogy nem nézek ki ennyinek, de lehet csak udvariasak szeretnének lenni"

Igen, udvariasságból mondják. Van valami magyar fejlesztésű mestint, ami arc alapján megtippeli az illető nemét és korát, attól őszinte választ kapnál, de már nem emlékszem, hogy hol láttam róla videót.

Sadist 2017.02.27. 23:51:18

@doggfather: "35 évesen akarsz szülni ez okés.
De miért KELL ahhoz 33 évesen férjhez menni?"

Mert egyedül, apu fizuja nélkül gyereket nevelni nagyon nem funky.

Sadist 2017.02.27. 23:59:45

@NemZsolt: "Nos ha harminc évesen még mindig az elvarázsolós lovagos mese megy, akkor nem hiába nincs senkije harminc felé sem. Szerintem. Párkapcsolat az együtt dolgozós, nem eltartós, vagy rózsaszín felhős."

Az együtt dolgozós már nagyon nem pálya. Alig lehet már olyan párokat találni, akik egymást támogatva építetették fel a közös életüket. Ha valami probléma felmerül, akkor váltás. A poszterina is 29 évesen dobta a párkapcsolatát, hogy BP-re költözzön.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.02.28. 10:52:27

@Sadist:

nem a férj, az apa volt a kérdés, hanem, hogy miért kell 2 éve házasnak lenni előtte?

Egyébként férj se kell a gyerekhez. APA kell, aki nem feltétlenül férj. ;)

zsuzzzs 2017.03.02. 11:32:18

@weasel: Én is Tinderrel ismertem meg a páromat (majdnem 3 éve vagyunk együtt). Persze, van benne rizikó, és van, aki nem olvassa a szöveget, de hamar kiderül, kinek milyenek a szándékai. Ha nem vagy olyan szerencsés, hogy a hatalmas baráti társaságból tudsz ismerkedni, mindenképpen benne van ez a rizikó az elején (az utcán, szórakozóhelyen, könyvtárban, stb. nem akadhatsz bárkire?)
Lányoknak még jobb is, mint hagyományos társkereső, mert a Tinder egyelőre a srácoknak sem ciki. Hagyományos társkeresőkön tapasztalatom szerint sokkal több a nagyon kiábrándult, vagy nagyon önbizalomhiányos srác. Ami persze nem feltétlenül probléma, h megtalálja a zsák a foltját.

zsuzzzs 2017.03.02. 12:16:48

Kedves Blogger!
Tökéletesen megértem a dilemmádat, jómagam pár éve hasonló helyzetben voltam. 30 felett párt keresni nem egyszerű, a nőket óhatatlanul frusztrálják az okoskodók megjegyzései, a gyakran olvasott vélemény, hogy azért nincs párod, mert alkalmatlan vagy/nem érdemled meg, aztán jön a kétségbeeső unokavárományosok litániája stb... Miközben, ha van egy kis eszed, utánagondolsz, elkezdesz számolgatni, és arra jutsz, hogy jó ég, most már minden évvel drasztikusan csökkenek az esélyei annak, hogy egyszer anya lehess...
Ez nem egy jó út. amit a saját példámból tudok tanácsolni neked, hátha valamit megszívlelsz:
- Minél kevesebbet olvasgass a témában a neten, főleg minél kevesebbet az idegenek véleményét. Csak depressziós leszel tőle.
- Én 30 évesen - nagyon nehéz volt - megpróbáltam tudomásul venni és elfogadni, hogy ha az élet úgy hozza, lehet, hogy nem lesz családom, gyermekem. Ettől nem szeretnék minden évet úgy tölteni, hogy frusztrált vagyok, és kihagyok jó lehetőségeket. Az a fontos, hogy hogy érezd jól magad a bőrödben, hozd ki a lehetőségeidből a maximumot, amin pedig nem tudsz változtatni, azt fogadd el. A számolgatás elégedetlenséghez, és gyakran rossz döntésekhez vezet...
- Tedd meg, amit ennek érdekében tenni tudsz: változtass magadon, pozitívan. Fogadd el, hogy a külső a férfiaknak (és a társadalom jelentős részének, sajnos) fontos, öltözz/sminkelj úgy, hogy mindig büszke lehess magadra (de túlzásba se vidd, mert nevetséges leszel, fontos az arany középút, érezd is jól magad a bőrödben). Járj el sportolni, esetleg konditerembe. Ezen kívül, ha teheted, menj el önismereti csoportba/pszichológushoz, olvass a témában, alakíts ki pozitív hozzáállást, és gondold végig, mit tehetsz, mit csinálhatsz másképp, hogy vonzó, kívánatos légy (és nem szexuálisan értem). Ha megtanulsz főzni, azt is sokat segíthet, de csak ha kedvvel teszed.
- Vegyél részt minél több programon, ha nincs, kezdj el tanfolyamot, válassz új, társas hobbit, a lényeg, hogy ismerkedj, társaságba járj. Ez jót tesz az énképednek is, és lehetőséget is ad. Mosolyogj sokat, és segíts másoknak.
- Én hiszek az online, társkeresőkön való pártalálásban is, de ésszel kell csinálni. Ez is csak egy további lehetőség, esély, hogy megtaláld a tűt a szénakazalban. Sose húzd sokáig az első randiig, mert akárhány szerelmetes levél után is lehet, hogy idegesíteni fog a hangja, a mozgása, vagy elhányod magad a bűzétől. Szerintem az első randin belefér, hogy ne legyen minden tökéletes, (egy példa: engem az első randinkon a párommal a számos pozitívum mellett idegesített, hogy hadar, és görbék a fogai, a másodikon mindezt már észre sem vettem)- de ha néhány randi után nem érzed a közös hullámhosszt, vagy hogy szívesen vagy vele, mindenképp építsd le, na hallgass a "nem minden tökéletes" szólamokra, sem az apakereső ösztöneidre.
- Légy nyitott a párkeresésre, de ne hajszold túl - Minden férfival csak a férfi és a kapcsolat szintjén érdemes tervezni. Lehet persze célod, hogy komoly kapcsolatod legyen, de adott férfivel csak komolytalanul, lépésről lépésre tudod kezdeni.
Sok sikert!

zsuzzzs 2017.03.02. 12:29:02

Még egy dolog: az, hogy tudod, mit nem akarsz, csalóka is lehet. Hajlamos az ember olyan párt választani, akiben megvan, ami az exből hiányzott. Cserébe később rájöhet, mi minden hiányzik most, ami eddig természetes volt… Csak egy példa. Az első komolyabb kapcsolatom után nagyon biztos voltam benne, hogy makacs párt nem akarok. Kellett egy párkapcsolat egy nagyon kedves és nagyon tutyimutyi sráccal ahhoz, hogy rájöjjek: ha egy srác okos, határozott és kitartó, és van önbizalma, akkor makacs lesz. Így a jelenlegi párom makacssága már nem is zavar :)

zsuzzzs 2017.03.02. 12:35:44

@Sadist: A nők nagyobb része is tanulással és munkával töltötte a húszas éveit. Az én szememben pl. pont pozitívum, ha valaki nem a pasizást tekintette az elsődlegesnek fiatalkorában. Ahhoz, hogy 30 évesen egyedül légy, pont elég egy fiatalkorban induló, sokáig húzott, nem működő hosszú párkapcsolat, amiből későn léptek ki. Vannak nagyon is normális emberek mindkét nem képviselői közül 30 felett egyedül, csak nem könnyű megtalálni egymást…
Az a nőtípus, akiről írsz, hogy be akar lépni a tutiba, meg 30 éves koráig a körhintán… pff :D Biztos létezik, de nem általános. Ha így gondolod, nagyon nem jó körökben mozogsz.

Yoan 2017.03.03. 11:11:06

Érdekes volt ezeket a kommenteket olvasni és látni, hogy a legnyilvánvalóbb probléma valahogy mindenki szeme előtt - tudatosan vagy tudatalatt - el van rejtve. Ez pedig, az, hogy a mai hímek (a Férfi az más kategória, azért meg kell dolgozni) NEM AKARNAK ELVENNI EGY TELJESEN JÓ NŐT SEM! Miért gondoljuk, hogy a nővel van baj? Sajnos általános az, hogy a mai hímek nem érnek meg kellőképpen az elköteleződésre, a családfői felelősségvállalásra, nem válnak igazi férfiakká, csak nagy gyerekek maradnak, akik szórakozni akarnak. Ha pedig van egy komoly nő, aki házasságra, biztonságra vágyik, akkor teljesen normális elvárásai feladására akarják rábeszélni vagy feltételezik, hogy biztos egy béna dagadt idiótáról van szó, aki nem tud magának rendes pasit találni. Pasit lehet találni, férjet nehezebb - pont azért, mert kevés a valódi, felelősséget vállaló Férfi. Ezt pedig családos férfiként írom, nem egy frusztrált feministaként, hogy félreértés ne essék. Mi lenne ha a hímek képesek lennének férfivá válni, felelősséget vállalni, gondoskodik egy nőről, biztonságot adni a családnak, hűségesnek lenni, saját önzőségük hajszolása helyett valódi értéket teremteni? Valószínűleg képesek lennének megkérni egy normálisan gondolkodó nő kezét. Ugyanis az a nő, aki harmincévesen családra (és nem pusztán egy spermadonorra) vágyik, szerintem teljesen normálisan és éretten gondolkodik!

Sadist 2017.03.05. 21:01:15

@zsuzzzs: "Ahhoz, hogy 30 évesen egyedül légy, pont elég egy fiatalkorban induló, sokáig húzott, nem működő hosszú párkapcsolat, amiből későn léptek ki."

Azért az nagyon nem jellemző, hogy a csajok 6-8-10 éves nem működő párkapcsolatok miatt csúsznak át a 30+-ba szingliként.

"Vannak nagyon is normális emberek mindkét nem képviselői közül 30 felett egyedül, csak nem könnyű megtalálni egymást…"

Amelyik nő 30 fölött is még egyedül van, annak mindig van valami külső vagy belső defektje. Általában a túlzott válogatósság szokott gond lenni, főleg azoknál, akik külsőre teljesen rendben vannak. Hozzászoknak, hogy huszonévesen sok udvarlójuk van és válogathatnak kedvükre, ha rövidtávú kapcsolatról van szó, aztán mikor 30-on túl már komoly kapcsolatot szeretnének férjjel, gyerekekkel, akkor ez a rengeteg udvarló hirtelen eltűnik. Persze az elvárások megmaradnak, aminek a szintén komoly kapcsolatot kereső férfiak nem tudnak megfelelni, akik meg igen, azok nem akarnak, mert nincsenek rászorulva, hogy a nők elvárásainak megfeleljenek, anélkül is mindig van nőjük.

"Az a nőtípus, akiről írsz, hogy be akar lépni a tutiba, meg 30 éves koráig a körhintán… pff :D Biztos létezik, de nem általános. Ha így gondolod, nagyon nem jó körökben mozogsz."

Szerinted mi az általános? Az, hogy a nők huszonévesen elköteleződnek és gyereket szülnek 30 éves korukra? Ha szerinted igen, légyszi áruld el milyen körökben mozogsz!

Sadist 2017.03.05. 22:27:05

@Yoan: "Érdekes volt ezeket a kommenteket olvasni és látni, hogy a legnyilvánvalóbb probléma valahogy mindenki szeme előtt - tudatosan vagy tudatalatt - el van rejtve. Ez pedig, az, hogy a mai hímek (a Férfi az más kategória, azért meg kell dolgozni) NEM AKARNAK ELVENNI EGY TELJESEN JÓ NŐT SEM!"

Ki kell, hogy ábrándítsalak, te sem látod át a problémát, csak nyomod a kék pirulás, mindenért a férfiakat hibáztató szemléletet.
Az átlagos férfi nem csak elvenné feleségül, de még a fél karját is odaadná egy jó nőért. Amit te nem veszel észre, hogy a jó nők csak a legjobb pasikkal jönnek össze, ezeknek a jó pasiknak pedig eszük ágában sincs elköteleződni, mert anélkül is kapnak nőt. Ha a hárem valamelyik tagja el akarja magát vetetni vagy a továbbiakban házassághoz kötni a vaginája használati jogát, a háremtartó jó pasi csak annyit mond, hogy akkor pá cicám, és már invitálja is a következő nőt a helyére, aki örömmel tölti be a posztot bármiféle elvárás nélkül.

"Miért gondoljuk, hogy a nővel van baj?"

Mert az utóbbi évtizedekben nem a férfiak párválasztási stratégiája és lehetőségei változtak meg, hanem a nőké.

"Sajnos általános az, hogy a mai hímek nem érnek meg kellőképpen az elköteleződésre, a családfői felelősségvállalásra, nem válnak igazi férfiakká, csak nagy gyerekek maradnak, akik szórakozni akarnak."

Az, hogy ma a férfiak nem akarnak elköteleződni, hanem inkább maradnak a laza kapcsolatoknál, szórakozásnál, a számítógépes játékoknál vagy épp a pornónál/prostitúciónál, az egy reakció. Reakció a megváltozott párkapcsolati viszonyokra, házassági törvényekre, feminizmusra, magára az általános férfiellenes szemléletre. Philip Zimbardo: Man Disconnected című könyvét érdemes elolvasni a témában, de még jobb ez: www.singularity2050.com/2010/01/the-misandry-bubble.html

"Ha pedig van egy komoly nő, aki házasságra, biztonságra vágyik, akkor teljesen normális elvárásai feladására akarják rábeszélni vagy feltételezik, hogy biztos egy béna dagadt idiótáról van szó, aki nem tud magának rendes pasit találni."

Huszonéves korban a csajoknál van a labda, ők döntik el, hogy kivel állnak össze rövid vagy hosszútávra.

"Pasit lehet találni, férjet nehezebb - pont azért, mert kevés a valódi, felelősséget vállaló Férfi."

Egyáltalán nincsenek kevesen az ilyen férfiak, sőt, jóval többen vannak azok, akik vállalnák az elköteleződést, csak megint egy szűk réteget nézel. A bökkenő ott van, hogy ezek a komoly kapcsolatban gondolkodó férfiak nem jönnek be a nőknek, mert szegénykék olyan átlagosak. A jó pasik meg mint korábban írtam, nem akarják a nyakukba venni a felelősséget tök fölöslegesen.

"Ezt pedig családos férfiként írom, nem egy frusztrált feministaként, hogy félreértés ne essék."

Tök mindegy, hogy miként írod, az egész gondolatmeneted és a nézeted a feminista elveket tükrözi.

"Mi lenne ha a hímek képesek lennének férfivá válni, felelősséget vállalni, gondoskodik egy nőről, biztonságot adni a családnak, hűségesnek lenni, saját önzőségük hajszolása helyett valódi értéket teremteni? Valószínűleg képesek lennének megkérni egy normálisan gondolkodó nő kezét."

Persze, hogy képesek rá, nem nagy kaland feltenni egy eldöntendő kérdést. Az igazi kérdés az, hogy mégis mit kapnak az elköteleződésért cserébe? Mert régen a házassággal biztosítva volt a férfi számára a szex, a vér szerinti utód, esetleg még a főtt kaja és a rendben tartott ház. Ma egy férfi mit kap a házassággal? Szexet? Talán. De többet/jobbat nem, mint házasság előtt. Vér szerinti utódot? Szerencsés esetben vér szerinti lesz, de a gyerek nem hozzá tartozik, hanem az anyához, viszont minden felelősséget neki kell vállalnia. Ha pedig a férj peches és pl. Franciaországban él, akkor lesz egy zabigyereke, akiről nem áll jogában megtudni, hogy vér szerint az övé-e, viszont teljes felelősséggel tartozik érte.
A férfiakat nem megszégyenítéssel vagy erővel kell házasságba kényszeríteni, hanem azt kell elérni, hogy saját elhatározásból akarjanak házasodni, mert számukra pozitív dolgokkal jár.

"Ugyanis az a nő, aki harmincévesen családra (és nem pusztán egy spermadonorra) vágyik, szerintem teljesen normálisan és éretten gondolkodik!"

És 30 éves koráig mégis mi a francot csinált? Miért nem 20-25 éves kora között akart férjhez menni, amikor legmagasabb volt a párkapcsolati értéke? Huszonévesen szórakozás, buli, jó pasik váltogatása, 30 évesen meg férj, család, gyerekek? A férfiak meg ehhez még asszisztáljanak is. Mindig mindent pontosan akkor, amikor a nő akarja.

Nem értem, hogy miért volna jó egy normális férfinek elvennie egy nőt, akiben már egy tucat másik fasz megfordult és másokra pazarolta el a legértékesebb éveit. Én biztos nem vennék el 30+-os nőt, ahogy nem vennék tizenöt éves, leharcolt autót se egy új áráért. Mert hülye azért nem vagyok.

Yoan 2017.03.05. 22:59:55

@Sadist: "Mert hülye azért nem vagyok." Hmmm, nézzük csak: hülyének nézel engem, hogy nem értem mi a probléma, utána totál ugyanazokat írod Te is, amit én is problémának írtam (segítek: "a férfiak nem köteleződnek el" - ezek szerint akkor Te is hülye vagy?), majd ezután saját magadat cáfolod: "nem köteleződnek el - ja de persze, hogy képesek mégis elköteleződni), majd van még egy totál melléfogásod abban, hogy feminista szöveget nyomok le, holott rohadtul nem, csak kellene tudni előítélet nélkül magát a szöveget értelmezni. Aztán írsz egy kaotikus szösszenetet arról, hogy ha a férfi elköteleződik, akkor lesz egy zabigyereke. Mert az asszony félrelépett vagy elvált a gyerekkel? Mi is a logikai összefüggés az elköteleződés és a zabigyerek között? Ennek a gondolatmenetnek fuss neki mégegyszer, mert ez totál zagyva, és ráadásul semmi köze ahhoz, amit a blog szerzője írt. Ő pont arról írt, hogy komolyak a szándékai.

Talán amire mégis érdemes lehetne reagálni, az az, hogy szerinted a feminizmus tette tönkre a férfiakat, még ha közvetetten is, egyfajta reakcióként is. Én úgy látom, kezdetben egy-két jogos dolog volt a feminizmusban, de aztán már hülyeségekért kezdett küzdeni, álproblémákat gyártott szar megoldásokkal, és többet ártott a nőknek és a párkapcsolatoknak, leépítve a nőiességet és ellenségként kikiáltva a férfiakat. Igen, első körben a nőket tette tönkre a feminizmus, közvetve pedig a férfiakat is. De szerinted nem az a megoldás, hogy a férfiak rendbe teszik magukat - amiről én is írtam? Hát a férfiaknak hagyniuk kellene, hogy a feminizmus dirigáljon nekik? Nem, én pont nem így gondolom, Te látod pont úgy, hogy a férfiak tehetetlenül görnyednek a feminizmus ellen, amire csak azt tudják reagálni, hogy még hülyébbek lesznek. Én úgy látom - és ezt megerősíti a szerző írása és egyéb kutatások is - hogy a nők a szívük mélyén továbbra is a normális férfiakra vágynak, aki biztonságot ad nekik, gondoskodik róluk, érett, hűséges, határozott. Nem egy gyerekre, aki szórakozik. Szerinted ha valódi férfiak lesznek a férfiak, akkor az nem hozza elő a nőkből a feminista maszlag alatt lapuló valódi nőt? De igen! Ha viszont szerinted továbbra is hülyéknek, felelőtlen csajozóknak kell lennie a férfiaknak egyfajta gyerekes, dacos reakcióként, akkor szerinted mi fogja előhozni a nőkből a jót a feminizmus ellenére? Gondold át ezt, bízok benne, hogy mégsem vagy hülye! ;)

Yoan 2017.03.05. 23:04:41

@Yoan: Mellesleg Zimbardo is úgy látja, hogy a férfiasság nagy veszélyben van. De ő nem a feminizmust, hanem a modern technológiát teszi meg bűnbaknak. Lásd pl. itt:

valasz.hu/vilag/a-nemzedek-amit-tonkretesz-a-magany-az-online-jatek-es-a-porno-113480

Sadist 2017.03.06. 00:23:59

@Yoan: "Hmmm, nézzük csak: hülyének nézel engem, hogy nem értem mi a probléma, utána totál ugyanazokat írod Te is, amit én is problémának írtam"

Sehol nem néztelek hülyének, csak tajákozatlannak, ezt viszont továbbra is tartom. Te csak a felszínt kapargattad és a probléma szerinted a férfiakkal van, én viszont azt mondom, hogy a probléma gyökere mélyebben van és a férfiak viselkedése, amit te problémának tartasz, az csupán reakció. Pusztán az okozatot látod, nem a valódi okot. Ezért írtam azt, hogy nem látod át a problémát.

"(segítek: "a férfiak nem köteleződnek el" - ezek szerint akkor Te is hülye vagy?), majd ezután saját magadat cáfolod: "nem köteleződnek el - ja de persze, hogy képesek mégis elköteleződni)"

Ott megy teljesen félre az érvelésed, hogy nem teszel különbséget a nők számára kívánatos jó pasik és a többi férfi között, hanem mindegyiket egy kalap alatt próbálod kezelni. A jó pasik nem akarnak elköteleződni, mert nincs rá szükségük, az Átlag Jóskák meg elköteleződnének, ha ezzel bejönnének a csajoknak és így nekik is jutna rendes szex. De mivel nem jönnek be, maradnak a helyettesítő eszközök (számítógépes játékok, pornó, prostik, stb.)

"majd van még egy totál melléfogásod abban, hogy feminista szöveget nyomok le, holott rohadtul nem, csak kellene tudni előítélet nélkül magát a szöveget értelmezni."

A feminizmus azt mondja, hogy mindenért a férfi a hibás, tehát nekik kellene változniuk és úgy táncolni, ahogy a nők fütyülnek. Te pontosan ugyanezt mondod, a férfi változzon és alkalmazkodjon, ő vállalja a felelősséget, az elköteleződést, holott ennek fordítva kell történnie. A nőknek kellene változniuk, hogy a házasság és az elköteleződés kecsegtető ajánlat legyen a férfiak számára.

"Aztán írsz egy kaotikus szösszenetet arról, hogy ha a férfi elköteleződik, akkor lesz egy zabigyereke. Mert az asszony félrelépett vagy elvált a gyerekkel? Mi is a logikai összefüggés az elköteleződés és a zabigyerek között?"

Gondolom nem vágod, hogy mi a helyzet Franciaországban. Ott ha a nő megvemhesedik, onnantól kezdve az aktuális pasija a markában van. Az apasági teszt illegális (5000 EUR bünti/1 év letöltendő), tehát annak a férfinek kell vállalnia minden apasággal járó kötelezettséget, akit a nő apaként megjelölt. Simán megteheti, hogy egy másik pasassal csináltatja fel magát, aztán minden terhet a peches balek nyakába varr. Ebben hol a biznisz egy férfi számára?

"Igen, első körben a nőket tette tönkre a feminizmus, közvetve pedig a férfiakat is. De szerinted nem az a megoldás, hogy a férfiak rendbe teszik magukat - amiről én is írtam?"

Nem, ugyanis nem a férfiakkal van probléma, nem őket kell rendbe tenni.

"Hát a férfiaknak hagyniuk kellene, hogy a feminizmus dirigáljon nekik?"

Szomorú, hogy nem veszed észre, hogy a feminizmus pont azt dirigálja, ami szerinted a megoldás lenne. Esther Vilar: Idomított férfi című könyve ajánlott olvasmány, bár neked szerintem kezdésnek kicsit erős lenne.
A feminizmus mondja azt, hogy a csajoknak jogukban áll huszonéves korukban pasizni, bulizni, szórakozni, nem szabad elítélni őket, ha szabados szexuális élettel rendelkeznek és kiélik magukat. És harminc éves korukra ugyanez a feminizmus mondja azt, hogy amelyik férfi nem akarja elvenni őket és értük gürizni, az nem is igazi férfi, hanem csak egy nagyra nőtt gyerek.

"Én úgy látom - és ezt megerősíti a szerző írása és egyéb kutatások is - hogy a nők a szívük mélyén továbbra is a normális férfiakra vágynak, aki biztonságot ad nekik, gondoskodik róluk, érett, hűséges, határozott."

HAHAHA, megmosolyogtató a naivságod :D Mindegyik nő ezt mondja, hogy csak egy normális férfit akar, aki hűséges, megbízható, gondoskodó, de azt már nem teszik hozzá, hogy melyik mezőnyből akarják ezt a férfit. Mert valójában olyan férfit akarnak, aki bejön nekik (értsd jó pasi) ÉS emellett megbízható, hűséges, stb.
De mint már a legelső válaszban is írtam, a jó pasiknak nincs szükségük ilyen kvalitásokra, mert anélkül is nedvesedik a bugyi. Átlag Jóska meg lehet akármilyen rendes, megbízható, gondoskodó, hűséges, önmagában szart se ér, ha nem jön be a nőknek. A két dolog majdnem kizárja egymást, nagyon ritka az olyan, akiért odavannak a nők, mégis a rendes srácok jellemzőivel rendelkezik.

Sadist 2017.03.06. 00:39:58

@Yoan: "Szerinted ha valódi férfiak lesznek a férfiak, akkor az nem hozza elő a nőkből a feminista maszlag alatt lapuló valódi nőt?"

Nem, a nők alakítják a férfiak viselkedését. Ha kvantumfizikával lehetne legjobban csajozni, holnaptól minden férfi a fizika könyveket bújná. Ha a nők csak elköteleződés után feküdnének le a férfiakkal, minden férfi azt tenné. De jelenleg a jó pasikkal elköteleződés nélkül is lefekszenek, Átlag Józsikkal meg elköteleződésért sem.

"Mellesleg Zimbardo is úgy látja, hogy a férfiasság nagy veszélyben van. De ő nem a feminizmust, hanem a modern technológiát teszi meg bűnbaknak."

Ez a cikk erősen eltorzította Zimbardo mondanivalóját, ezért is olvastam el a könyvét, mert kíváncsi voltam, hogy tényleg így gondolja-e. A könyvben nem írja le így nyíltan, hogy nagyrészt a feminizmus és az emancipáció tehet a kialakult helyzetről, de elolvasva elég nyilvánvalóvá válik. Szerinte is a férfiak viselkedése csak tünet, a kiváltó okok pedig mélyebben húzódnak.

Yoan 2017.03.06. 21:40:23

@Sadist: Érdekes, én is pont azt látom, hogy Te nem gondolod végig kellőképpen a dolgokat, ebben - igaz ellentétes előjellel - de kölcsönösen egyetértünk. :) Fussunk neki megint: Te azt mondod, a feminizmus rontott a nőkön, és az a baj, hogy a férfiak az elrontott nő kívánalmainak meg akarnak felelni, mert erre már csak reagálnak, de a nők a hibásak. Igen, ez szokott lenni az óvodások legtipikusabb kifogáskeresése: de hát a Pisti mondta, hogy ezt csináljuk!

Én pont arról beszélek, hogy ha a feminizmus tönkretette a nőket és ebből nem tudnak szabadulni, akkor a férfiak segítsenek rajtuk. te a kifogást keresed és a nőket akarod megjavítani(hajrá, sok sikert, javítsd meg! De ne csak fikázd meg hibáztasd, hanem javítsd meg!), én pedig a megoldást keresem, mégpedig ott , ahol a legtöbbet lehet tenni: a saját területemen, mivel férfi vagyok. Hidd el, ennek még akár eredménye is lehet.

De vedd észre, hogy a feminista maszlag nem valódi férfiakat akar - á, dehogy akar, ő azt akarja, hogy a férfiak elnőiesedjenek - miközben a nőknek meg el kellene férfiasodnia. Így mindenki idegen szerepbe van kényszerítve, aminek nem tud megfelelni, tehát frusztrált korcs lesz mindkét nem. És hidd el, a legkönyebb a bűnbakot keresni ésmásra hárítani a felelősséget, hogy mi magunk se változzunk meg. Annál könnyebb nincs, pont ez a gyengék "megoldása" - ami valójában semmi megoldást nem hoz. Sokkal célravezetőbb önmagunkon kezdeni a dolgok helyreállítását, és ha már elég erősök vagyunk, akkor tudunk a környezetünkben is változást előidézni. Én pont azt mondom, hogy - függetlenül attól, hogy a nők negatív befolyásoltság alatt milyen férfit szeretnének aktuálisan - a férfiak legyenek normális, érett Férfiak. A nők tegyék rendbe önmagukat, ne a férfit rángassák ilyennek meg olyannak. De a férfiak is magukat tegyék rendbe. Ne a kifogást és a bűnbakot keressék. Szerinted mi lenne, ha egy általad jó pasinak titulált alfahím közölné, hogy márpedig ő csak egyetlen, arra érdemes nővel akar kapcsolatot létesíteni, Na, tényleg, képzelj el egy ilyen forgatókönyvet!

Sadist 2017.03.07. 00:55:18

@Yoan: "Fussunk neki megint: Te azt mondod, a feminizmus rontott a nőkön, és az a baj, hogy a férfiak az elrontott nő kívánalmainak meg akarnak felelni, mert erre már csak reagálnak, de a nők a hibásak. Igen, ez szokott lenni az óvodások legtipikusabb kifogáskeresése: de hát a Pisti mondta, hogy ezt csináljuk!"

Baromira nem akartam visszamenni Ádámig és Éváig, de legyen. Régen, amikor a két nem között ha nem is tökéletes, de a mainál jelentősen harmonikusabb volt a kapcsolat, a férfi és a nő is kapott a másiktól valamit, ami számára fontos volt. Férfiaknál ez a felelősségvállalás a családjáért, áldozatkészség, elköteleződés, fizikai és anyagi biztonság, stb., nőknél pedig a szex, saját utód, meleg otthon, megbecsülés, stb.
A feminizmus, emancipáció, jóléti állam ezt az egyensúlyt borította fel, egy férfinek már nem jár semmi a felelősségvállalásáért cserébe. És ezt értsd szó szerint. Semmi.
Tudod minek hívják azt a férfit, aki áldozatot vállal mások jólétéért és cserébe nem kap semmit? Rabszolgának. Kihasználható baleknek. A feminista indoktrináció ebben volt különösen aljas, hogy elhitette a férfiakkal, hogy az a valódi, nagybetűs Férfi, aki hajlandó elköteleződni és áldozatot vállalni akkor, amikor a nők akarják és nincs cserébe semmilyen elvárása. Láthatod, mennyire jól sikerült az idomítás, te is ezt a mantrát nyomod és szentül hiszed, hogy valóban így van. Tényleg olvasd el az Idomított Férfit, megéri.

"Én pont arról beszélek, hogy ha a feminizmus tönkretette a nőket és ebből nem tudnak szabadulni, akkor a férfiak segítsenek rajtuk. te a kifogást keresed és a nőket akarod megjavítani(hajrá, sok sikert, javítsd meg! De ne csak fikázd meg hibáztasd, hanem javítsd meg!), én pedig a megoldást keresem, mégpedig ott , ahol a legtöbbet lehet tenni: a saját területemen, mivel férfi vagyok. Hidd el, ennek még akár eredménye is lehet."

Ha felborult az egyensúly, mert a mérleg túloldalról leszedtek mindent, akkor hiába pakolsz még többet a saját oldaladra, csak súlyosbítani fogja a helyzetet. Attól, hogy még jobban szolgálod a nők érdekeit, nem fogsz semmit se nőni a szemükben, csak még inkább kihasználható balek leszel. Maguktól soha az életben nem fog felmerülni bennük, hogy viszonozzák, ha áldozatot hozol értük.

"De vedd észre, hogy a feminista maszlag nem valódi férfiakat akar - á, dehogy akar, ő azt akarja, hogy a férfiak elnőiesedjenek - miközben a nőknek meg el kellene férfiasodnia."

Persze, hogy nem valódi, maszkulin férfiakat akar, hanem minél szervilisebb rabszolgákat. Ezt pedig úgy érték el, hogy átdefiniálták a valódi férfi fogalmát, lásd fentebb.

"Sokkal célravezetőbb önmagunkon kezdeni a dolgok helyreállítását, és ha már elég erősök vagyunk, akkor tudunk a környezetünkben is változást előidézni."

Amit te mondasz, hogy továbbra is a régen bevált utat kövessük, vagyis dolgozzunk keményen, legyünk áldozatkészek, vállaljunk felelősséget másokért, a 21. században nem működik. A boldog békeidőkben és a 20. században működött, de közben megváltoztak a feltételek. Alkalmazkodni kell.
Abban igazad van, hogy önmagunkon kell kezdeni a változtatást. A férfiaknak csak és kizárólag saját magukkal szabad foglalkozniuk, azt kell tenni, ami számukra jó és nem szabad engedni semmilyen társadalmi nyomásnak vagy konvenciónak. Le kell szarni, hogy mit várnak el mások vagy hogy milyen az "igazi férfi". Ha az adott férfi attól érzi jól magát, hogy 40 évesen is a haverokkal WoW-ozik, akkor az a jó és helyes, ha az éves fizetése felét elprostizza Thaiföldön, akkor az.
Vissza kell szedni mindent arról a képzeletbeli mérlegről, hogy visszaálljon az egyensúly. Igaz, hogy emiatt lesz egy társadalmi összeomlás, de jobb előbb túlesni rajta, hogy valami új és jobb épüljön helyette, mint húzni azzal, hogy ugyanazt csináljuk, mint eddig.

"Szerinted mi lenne, ha egy általad jó pasinak titulált alfahím közölné, hogy márpedig ő csak egyetlen, arra érdemes nővel akar kapcsolatot létesíteni, Na, tényleg, képzelj el egy ilyen forgatókönyvet!"

Nem vagyok fantasy író. Elvétve lehet ilyen, de az emberek általános gondolkodása és viselkedése nem fog megváltozni csak úgy. Mindig kell valami ösztönző erő, valami érdek, ami miatt változnak. A jó pasi alfahím nem fog csak úgy hirtelen hűséges, monogám minta férjjé válni, mert nem áll érdekében. Ha az összes nő lepattintaná a csapodár természete miatt, akkor nagy valószínűséggel megváltozna, mert a 0 puncinál az 1 még mindig végtelenszer több. Ezt írtam fentebb is, a nők alakítják a férfiak viselkedését.
Csak mindig vannak nők, ráadásul elég sokan, akiknek egyáltalán nem kizáró ok a csapodár személyiség, sőt. Gyakran imponáló, hogy sok másik nőnek is kell az adott pasas.
A nők előbb választanak egy alfát patkány személyiséggel, mint egy bétát normális személyiséggel.

Yoan 2017.03.07. 10:05:20

@Sadist: Először megijedtem a mennyiségen, de aztán láttam, hogy tényleg írsz elgondolkodtató dolgokat is. :)

Továbbra is fenntartom, hogy a férfi nem a feminizmus vagy a női elvárások miatt kell, hogy legyen érett, tetterős, felelősséget vállaló, biztonságot teremtő, stb., hanem azért, mert ilyen egy érett Férfi korokon átívelve. Az viszont megfontolandó, hogy mi van akkor, ha a nő ennek ellenére semmit nem ad neki, mert megmaradt egy önző kis feministának és kihasználja a férfit, ahelyett, hogy értékelné - ez valóban egy veszély. De ha az a férfi valóban erős lett, aki képes vezetni, akkor bizony nincs más hátra - helyre kell raknia az ilyen nőt! Ki kell vezetnie a nőt ebből az ingoványból és előhozni belőle a valódi szép, kedves, segítőkész, stb. nőt. Nem gyerekességből mondom, hanem mert egyszerűen tényleg nagy bölcsesség van azokban a magyar népmesékben, amik azt a sémát követik, hogy a férfi (még ha a legkisebb fiú is) erejével, eszével, ügyességével legyőz egy nagyobb ellenfelet (sárkány), hogy megszabadítsa annak fogságából a nőt. Nem egymást nyírja a férfi és nő, hanem egy közös ellenséget, ahol a férfi van olyan erős, hogy megszabadítsa a nőt.

De ez konkrét személyek között lehetséges és csak akkor, ha már a férfi előtte rendbe rakta magát és van annyi belső tartása és önkontrollja, hogy másokat is vezetni tudjon (történetesen a nőt). Ha úgy általában okoljuk a nőket saját bénaságunk miatt, valami dacból nem leszünk érettek, csak szórakozunk, akkor továbbra sem keletkezik sehol olyan erő, ami képes lenne változást elérni és helyrebillenteni a dolgokat.

De visszakanyarodva a bloghoz: ha a szerző egy éretten gondolkodó nő, akkor azt kell megpróbálnia elősegíteni, hogy a férfi párja is éretten gondolkodjon. Nyilván azzal nem fogja elérni, hogy átveszi tőle az irányítást, de azzal sem, hogy nem terelgeti a maga módján azt a férfit az érett férfi ideálja felé, akivel össze szeretné kötni az életét (ha az a férfi eleve nem ilyen - márpedig sajnos elég kevés az, aki eleve ilyen).

Sadist 2017.03.08. 21:31:34

@Yoan: "Továbbra is fenntartom, hogy a férfi nem a feminizmus vagy a női elvárások miatt kell, hogy legyen érett, tetterős, felelősséget vállaló, biztonságot teremtő, stb., hanem azért, mert ilyen egy érett Férfi korokon átívelve."

Csak már egy teljesen más korban vagyunk. Ami régen működött, most már nem fog.
A lovagiasság is pontosan addig élt, amíg honorálták. Egy barbár középkori világban azért volt imponáló, mert egy harcedzett, fegyveres férfi bármikor elvehette volna egy nőtől azt, amit akar, mégsem tette. Ezért cserébe tiszteletet kapott a nőktől. Ma hiába vagy lovagias a nőkkel, a legritkább esetben fogsz csak tiszteletet kapni érte.

"Az viszont megfontolandó, hogy mi van akkor, ha a nő ennek ellenére semmit nem ad neki, mert megmaradt egy önző kis feministának és kihasználja a férfit, ahelyett, hogy értékelné - ez valóban egy veszély. De ha az a férfi valóban erős lett, aki képes vezetni, akkor bizony nincs más hátra - helyre kell raknia az ilyen nőt! Ki kell vezetnie a nőt ebből az ingoványból és előhozni belőle a valódi szép, kedves, segítőkész, stb. nőt."

És ezt mégis hogy gondoltad kivitelezni? Amint elkezdesz vezetni egy nőt, azonnal megkapod a nőgyűlölő jelzőt. De elég csak tanácsot adni egy nőnek vagy megmondani, hogy szerinted mi a helyes, onnantól le nem mosod magadról az elnyomó patriarcha címkét. A feminizmus számára a rend, hierarchia = velejéig romlott dolgok, vezető pedig = sátán, amit tűzzel, vassal irtani kell. Kivéve, ha ők vannak magasabban a hierarchiában, náluk a hatalom és olyan "rendet" csinálnak, ami kizárólag nekik kedvez. A férfiaknak en bloc nincs már semmi hatalmuk, nem mondhatják azt, hogy bocs, ez az emancipáció és feminizmus nagyon nem jött be, inkább csináljunk vissza mindent.
A szellemet már kiengedték a palackból és nem lehet visszazárni. Hagyni kell az egészet a francba. Ha nem lesznek férfiak, akik fenntartsák a társadalmat, akkor majd szépen összeomlik az egész, mert a feminizmus önmagában életképtelen.

"Nem gyerekességből mondom, hanem mert egyszerűen tényleg nagy bölcsesség van azokban a magyar népmesékben, amik azt a sémát követik, hogy a férfi (még ha a legkisebb fiú is) erejével, eszével, ügyességével legyőz egy nagyobb ellenfelet (sárkány), hogy megszabadítsa annak fogságából a nőt."

A népmesékben a férfias kvalitásokat magának tudó főszereplő rendszerint busás jutalomban részesült a sárkány legyilkolásáért, úgy mint nő, hatalom, fele királyság. A valóságban mit kap egy férfi a teljesítményéért cserébe? "Hú, olyan rendes srác vagy, hogy megmentetted az életemet, minden nő ilyen társról álmodik", aztán királylányka balra el.

"Nem egymást nyírja a férfi és nő, hanem egy közös ellenséget, ahol a férfi van olyan erős, hogy megszabadítsa a nőt."

Ki vagy mi ez a közös ellenség? Nincs ilyen. A nőket nem kell megszabadítani. Állam bácsi megoldja, hogy fizikailag biztonságban legyenek, ad nekik valami középszarul fizető, de könnyű és biztos papírtologató munkát, van vezetékes víz, gáz, villany, látszólag úgy tűnik, hogy a nők egész jól elboldogulnak saját maguk. Valójában ugyanúgy a férfiaktól függenek, csak már nem közvetlenül, hanem az államon keresztül. Ezért kell a férfiaknak fityiszt mutatniuk az államnak és a társadalomnak minél előbb, mert ha elérik a kritikus tömeget, akkor összeroskad az egész és a nők észre fogják venni, hogy valójában mennyire gyámoltalanok. Akkor majd rimánkodva fognak visszatérni a férfiakhoz és térden állva kérni, hogy vezessék őket.
Nem poén videó, hanem full komoly, de az utóbbi időben ezen röhögtem a legjóízűbben. Tökéletesen ideillik: www.youtube.com/watch?v=2L5Gqgnkkec

"Ha úgy általában okoljuk a nőket saját bénaságunk miatt, valami dacból nem leszünk érettek, csak szórakozunk, akkor továbbra sem keletkezik sehol olyan erő, ami képes lenne változást elérni és helyrebillenteni a dolgokat."

Itt visszautalnék a korábban elmondottakhoz, hogy az emberek nem fognak csak úgy maguktól megváltozni, szükség van valami külső erőre vagy körülményre, ami miatt érdekükben áll megváltozni. Attól, hogy a férfiak megváltoznak, érett férfiakká válnak és hozzák a tőlük elvártakat, a nők nem fognak változni, mert nem áll érdekükben. Pár száz éve a nők azért voltak tisztelettudóak, gondoskodóak, háziasak, kompromisszumkészek, mert közvetlenül szükségük volt a férfiakra a túlélésük miatt, a lehető legmegbízhatóbb, legérettebb férfit szerették volna, nem egy utolsó trógert. Most mi van, ha nem hozzák a tőlük elvárt szintet? Semmi, legfeljebb házasodnak Állam bácsival, aztán elvannak, mint a befőtt.

Yoan 2017.03.08. 22:43:42

@Sadist: Némi pesszimizmust olvasok ki szavaidból. :) Biztos értek Téged csalódások, de azért nem minden nő egyforma, vannak olyanok, akik értékelnek még igazi férfiakat. Kétségkívül nagy szarban vannak ma a párkapcsolatok (és emiatt az emberiség), de ilyenkor szokott az lenni, hogy néhányan mégis felébrednek, és elkezdenek kiutat keresni. Ha valaki talál, azt pedig követhetik mások, akik szintén kiutat keresnek, de nem találták meg maguk. Valakinek el kell kezdeni. Mert ha a férfiak mégis valami kifogással nem tesznek azért, hogy igazi férfiak legyenek, akkor semmi nem fog változni. Ha viszont tesznek érte, akkor már mondhatják a nőknek, hogy na, én ezt teszem le az asztalra, és te? Ekkor van esély csak arra, hogy elgondolkodik a társunk azon, hogy most már ő is valamit letehetne. Ha pedig nem, akkor legrosszabb esetben is lett azért egy normális férfi. ;)

Sadist 2017.03.09. 18:38:10

@Yoan: "Némi pesszimizmust olvasok ki szavaidból."

Pesszimista az, aminek az optimista nézi a realistát.

"Biztos értek Téged csalódások, de azért nem minden nő egyforma, vannak olyanok, akik értékelnek még igazi férfiakat."

Ez egyáltalán nem rólam szól, a NAWALT érvelés pedig nem állja meg a helyét. Van kedved orosz rulettezni? Nyugi, nincs mindegyik töltényűr töltve.

"Kétségkívül nagy szarban vannak ma a párkapcsolatok (és emiatt az emberiség), de ilyenkor szokott az lenni, hogy néhányan mégis felébrednek, és elkezdenek kiutat keresni. Ha valaki talál, azt pedig követhetik mások, akik szintén kiutat keresnek, de nem találták meg maguk. Valakinek el kell kezdeni."

Az MGTOW pont erről szól, csak még nem érték el a kritikus tömeget. Amint megtörténik, lesz változás.

"Mert ha a férfiak mégis valami kifogással nem tesznek azért, hogy igazi férfiak legyenek, akkor semmi nem fog változni."

Na és ki számít igazi férfinek? Akire a nők azt mondják? Akire te azt mondod? Ki vagy mi definiálja az igazi férfit? Ha én azt mondom, hogy az az igazi férfi, aki paprika spray-vel eszi a marhapörköltet és 50-es csiszolópapírral törli a seggét, az kevésbé valid, mint bárki más definíciója?
Vedd észre, hogy a társadalom általában azt tekinti igazi férfinek, aki
- felelősséget vállal másokért
- többet tesz a közösbe (keményen dolgozik, rendesen adózik), mint amennyit kivesz (későn megy nyugdíjba, nem rohan az orvoshoz kiíratni magát egy kis influenza miatt)
- magas elvárásai vannak saját magával szemben
- nincsenek elvárásai a nőkkel szemben
- önfeláldozó és segítőkész, de nem vár viszonzást
- mindenben támogatja a nőjét, még ha ezért neki le is kell mondani bizonyos dolgokról
- legalább fele részben kiveszi a részét a házimunkából és a gyerek gondozásból
- az ágyban csak a nője élvezete számít
- minden pénzét hazaadja és nem költ a közös büdzséből "hülyeségekre" (saját hobbijára, szórakozására)
- minden téren hűséges
Gondolom feltűnt már, hogy az összes felsorolt tulajdonság a nőknek kedvez, nem az adott férfinek.

"Ha viszont tesznek érte, akkor már mondhatják a nőknek, hogy na, én ezt teszem le az asztalra, és te? Ekkor van esély csak arra, hogy elgondolkodik a társunk azon, hogy most már ő is valamit letehetne."

Milyen társ? Ne abból indulj ki, hogy az átlag férfinek évek óta van már egy nője, akit hirtelen megbolondított a feminizmus, emancipáció és a korlátlan szabadság. Eleve létre se jönnek normális kapcsolatok. Ha Átlag Józsi évekig tartó önfejlesztéssel eljut odáig, hogy igazi férfivé váljon, jelentsen is ez most akármit, kit fog a nők közül érdekelni? Senkit, legfeljebb az anyját, mert elmondhatja, hogy van egy jóravaló, normális fia. Aki egyébként nem fog normális nőt találni, akivel leélhetnék az életüket, de hát az élet nem Disney mese.

"Ha pedig nem, akkor legrosszabb esetben is lett azért egy normális férfi. ;)"

Ezért kell minden férfinek saját magát tenni az első helyre, a saját boldogságát előtérbe helyezni, nem pedig másokat. Főleg nem nőket. Így ha nem is lesz a másik oldalon változás, legalább jólérzik magukat.

Yoan 2017.03.09. 21:34:56

@Sadist: Áh, az MGTOW magányos férfiakat szül, akik attól még nem lesznek valóban boldogok, hogy azt bemesélik maguknak. Van annál jobb, császkálj itt egy kicsit (meg akár a facebook oldalukon): www.ferfiakklubja.hu.

De nézzük csak a listád (nem merek minden pontot kivesézni, mert megint két kilométert írsz, :) szorítkozunk a lényegre):

- felelősséget vállal másokért: ez a férfinak is jó, mert fejleszti magasabbrendű képességeit és érzi magát valakinek

- többet tesz a közösbe (keményen dolgozik, rendesen adózik), mint amennyit kivesz (későn megy nyugdíjba, nem rohan az orvoshoz kiíratni magát egy kis influenza miatt): nem hiszem, hogy nem élvezhetné az munkája gyümölcsét, aki megdolgozik érte. Ha ez az elvárás, akkor az korrekcióra szorul ezen a téren, és akkor megint jól jár a férfi is. De továbbra is azt mondom: a férfi attól megy tönkre, ha nem hoz létre munkával semmi értelmeset, ha értelmetlennek érzi tetteit, haszontalannak önmagát. Úgyhogy tegyen csak be a közösbe - és aztán élvezze is!

- magas elvárásai vannak saját magával szemben: hidd el, fejlődni jó. De itt Te is azt írod, hogy neki vannak önmagával szemben elvárásai és nem másoknak akar megfelelni, ezzel akkor mi a gondod?

- nincsenek elvárásai a nőkkel szemben: szerintem azért lehet. Pláne akkor, ha már ő is tett le valamit az asztalra. Én szerintem a férfitulajdonságok a nőben nyerik el értelmüket és fordítva. Hülyeség a két nem közé éket verni (akár passzív elszigetelődést, akár aktív harcot), mert a kettő gyümüölcsözően együtt tud működni, kiegyensőúlyozva egymást és megsokszorozva egymás erői. De ez nagyobb téma.

- önfeláldozó és segítőkész, de nem vár viszonzást: Szerinted hányan vannak ilyenek? Nos, itt van különbség aközött, hogy ha valaki ezt gyengeségből teszi, mert elnyomott, ebből lesz a papucs. Papucsnak lenni pedig nem erény. A valódi erény az, ha valaki ezt azért teszi meg, mert erős. Mert nagyvonalú tud lenni, mert nem törik össze, ha áldozatot hoz. Itt nagyon nem mindegy, hogyan valósítjuk ezt meg, ha a társadalom/nők papucsokat akarnak, akkor nem szabad nekik engedni, mert az úgyis életképtelen kapcsolat lesz.

- mindenben támogatja a nőjét, még ha ezért neki le is kell mondani bizonyos dolgokról: A támogatásnak kölcsönösnek kell lennie. És nem feltétlenül mindenben: a hülyeséghez nem kell asszisztálni.

- legalább fele részben kiveszi a részét a házimunkából és a gyerek gondozásból: ezzel szerintem nincs baj. Nekem is van 3 gyerekem, születésük óta kiveszem a részem ezekből és tök jó. Sose értettem azokat, akik nem vesznek ebben részt. A fele-fele arány meg megint miért lenne kedvezőtlen a férfinak vagy bármelyik félnek?

- az ágyban csak a nője élvezete számít: Na, ilyen szerintem nem nagyon van, már csak technikailag sem lehet a "csak"-ot megvalósítani. ;) Legfeljebb eltolódhatnak az arányok, amit megint nem tartok helyesnek. De szerintem ez nem is társadalmi elvárás. Sőt, ampndó vagyok, az a nőnek se jó, ha csak neki jó (és fekszik, mint egy deszka).

- minden pénzét hazaadja és nem költ a közös büdzséből "hülyeségekre" (saját hobbijára, szórakozására): a hülyeség és a saját hobbi között azért van különbség. A pénzbeosztásban minden párnak egyénileg kell megtalálni a helyes rendszert. Szerintem baromság, hogy az egyik fél nem kapjon semmit saját kiadásaira, pláne ha mindketten hoznak haza pénzt. Ahogy a férfi, úgy a nő is adja be a közösbe a lét, aztán együtt beszéljék meg, hogy költik el. Ezt az elvárást is kicsit irreálisnak tartom...

- minden téren hűséges: Ez megint mindkét félre érvényes kell hogy legyen, pláne a házasságban. Ha a férfitól elvárják, akkor a nőtől is el kell várni.

Sadist 2017.03.12. 17:28:34

@Yoan: "Áh, az MGTOW magányos férfiakat szül, akik attól még nem lesznek valóban boldogok, hogy azt bemesélik maguknak."

Nem magányosakat, hanem egyedülállókat. Óriási különbség. Az egyedülálló ember lehet boldog és tökéletesen elégedett az életével.

"Van annál jobb, császkálj itt egy kicsit (meg akár a facebook oldalukon): http://www.ferfiakklubja.hu."

Kb. a második válaszodnál már sejtettem, hogy közel áll hozzád az oldal szellemisége. Régen én is olvastam, mert jó kezdeményezésnek gondoltam, de időközben kiderült, (előre is bocs, ha a lelkedbe gázolok vele) hogy egy impontens kis gittegylet az egész. Ők nem akarnak vitázni, nem akarnak politizálni, nem akarnak semmilyen téren konfrontálódni, hanem csak "tenni a dolgukat". Mert jaj, mi lesz, ha vitázniuk kell pl. a feministákkal, vagy politikai téren állást kell foglalniuk. Szegénykéim azt nem értik meg, hogy konfrontáció nélkül nem lesz semmilyen változás, politikai szerepvállalás nélkül nem lesz változás az oktatásban, a nyugdíjellátásban, a családjogi környezetben, semmiben. Pedig elsősorban ezekben kellene végre egyensúlyt teremteni.

Az egész olyan, mint egy játszma, ahol mindkét fél játszhat kooperatív vagy önző stratégia szerint. Ezeknek a játszmáknak az a csapdája, hogy ha az egyik fél elkezd önző módon játszani, azzal rákényszeríti a másik felet is, hogy önző stratégiát válasszon, különben nagyon rosszul jár. A legnagyobb hasznot viszont úgy lehet elérni, ha mindkét fél kooperatív.
A férfiklubosok azok, akik azt mondják, hogy a kooperatív stratégia mellett kell maradni akkor is, ha a másik fél önzővé válik.
A "megoldási" javaslatuk anakronisztikus, a jelen problémáit akarják megoldani a régmúlt módszereivel.
Számomra olyanok, mintha egy modern, lőfegyverekkel vívott háborúban kiállnának a csatatér közepére egy párbajtőrrel a kezükben és 1v1-ben akarnák lejátszani. Persze lehet erkölcsi győzelemről papolni, de semmit nem számít, ha a csata végén ők fekszenek halottan a porban.

EG0 2017.03.12. 22:25:36

Egész jó kis párbeszéd született Sadist és Yoan között, tetszik. :-)

Segna: Ha neked az arcoskodás aranyozza be az estédet, ám legyen, légy a vendégem. Mert mindenki hülye csak te vagy helikopter. Pár kérdésem amúgy lenne:
- Az "informatikus" az szitokszó lett? Mert nekem sok informatikus barátom felesége örül nagyon a srác havi fizetésének.
- Észrevetted, hogy selejtesnek nyilvánítottad a 190 centi alattii, nem annyira sportos pasikat? Te vagy az, Dr. Wladimir Klitschko? :-D
- Hogy látod, a pasik termékenyek tovább vagy a nők tudnak öregen is szülni? Melyik a gyakoribb, hogy a 30 körüli nők vannak oda egy sikeres "jóképű negyvenes" pasiért, vagy a 30 körüli pasik vannak oda egy "sikeres, kellemes megjelenésű negyvenes" nőért? Mert ha esetleg felfedeznél némi asszimetriát, akkor miért gondolod, hogy egy 28-32, éppen kiröppent pasi a 31-33 éves korosztályban fog elsősorban keresgélni? Arról nem is beszélve, hogy aki 32 évesen röppen ki anyuci szárnyai alól, ott már komoly gondok vannak.
Tehát hogy világos legyen a mondandóm: Ha 30 felett egy nő nem akar egyedül maradni és csendesen elrozsdásodni (ahogy valaki írta), akkor muszáj lesz nem olyat keresni társnak, akivel fénykorában járt pár hónapig meg mai napig megdudgná őt (mert szereti a változatosságot), hanem bizony el kell kezdeni észrevennie egyéb kvalitásokat is, emelett adnia magára, sportolni, és úgy tükörbe néznie, hogy "igen, már túl vagyok a legszebb koromon, de tanultam a hibáimból, okosabb vagyok, odafigyelek magamra, kihozom magamból amit lehet, jobban nézek ki a magát kicsit elhagyó korosztályomnál, szép emlékeim vannak szuper pasikkal, de most már más időtávra és értékek mentén keresem a páromat, és nem fogom feladni, rászánom az időt, megadom az esélyt a második és harmadiknak is, aki érdeklődik utánam,mert már sok elsőben csalódtam, és igyekszem a pozitívat meglátni mindegykben. Nem vagyok selejtes, és már nem herceget keresek meg bizsergést várok, hanem társat és tiszteletet".
Szóval nem elkeseredni kell, csak elhagyni a kamaszkori ábrándokat. Meglepően sok a 40 éves királylány. Kettecskén a macskájával.

Yoan 2017.03.13. 20:36:08

@Sadist: Csak idő kérdése, és az egyedülálló ember egyre inkább magányosnak fogja érezni magát, sokáig nem fogja tudni elhitetni magát, hogy van különbség, és belül egyre jobban szenvedni fog, ahogy öregszik. A kérdés az, hogy életünk végén úgy tekintünk vissza életünkre, hogy belátjuk: nyomorultak vagyunk, de emiatt másokat okulunk (pl. a feminista nőket), vagy még ebben a kaotikus viharos világban helyzetben is képesek voltunk a kormányrudat, és elérni, hogy legyen egy feleségünk, aki mégis szeret minket, és gyerekeink, akiknek át tudtuk adni tudásunkat, erényeinket.

A Férfiak Klubjával kapcsolatban pedig először engem is zavart, hogy nem ment nekiolyan problémáknak, amiket egyértelműen a feminizmus okozott, de aztán be kellett látnom: ebben a fajta építkezésben is van zsenialtás, és az idő és a tények Imrét igazolták. Merthogy valóban így, ahelyett, hogy felőrlődött volna mindenféle terméketlen vitában, képes volt kiépíteni egy határon túl is terjedő hatalmas mozgalmat, ami elérte azt a kritikus tömeget, amivel már képes változást elérni. Abban, hoyg nem foglalt állást olyan kérdésekben, amik megosztják a férfiakat (pl. a politika), pedig valóban biztosítani tudta, hogy minden férfihoz szólni tudjon fölösleges akadályok nélkül, vagyis tényleg egy valódi Férfiak Klubja lett. Egyébként meg tavaly év végefelé jelent meg egyébként a Férfienergia c. könyv, abban már igenis sokmindent bírál már Bedő Imre, és nem politikailag korrekt diplomáciával! Szerintem tényleg jól csinálja ezt az egészet.

Yoan 2017.03.13. 20:39:28

@EG0: Köszi. :)

Egyébként abban van igazság, hogy általában tényleg másfajta férfi az, aki fiatalkori havernak való és más az, aki férfjnek. Azért is, mert manapság viszonylag ritka, hogy valaki képes követni a természetes érési ciklust, és vagány jó pasiból felelős férjjé érik 30-40 között. Pedig jó lenne.

De egyébként ha olvasod a blog időközben megjelent cikkeit, abból valószínűnek tűnik, hogy a szerző alapvetően egy jó nő, aki ad magára. ;)

Sadist 2017.03.13. 22:40:46

@Yoan: "A kérdés az, hogy életünk végén úgy tekintünk vissza életünkre, hogy belátjuk: nyomorultak vagyunk, de emiatt másokat okulunk (pl. a feminista nőket), vagy még ebben a kaotikus viharos világban helyzetben is képesek voltunk a kormányrudat, és elérni, hogy legyen egy feleségünk, aki mégis szeret minket, és gyerekeink, akiknek át tudtuk adni tudásunkat, erényeinket."

Hány olyan házasságot ismersz, ahol a felek életük végéig együtt maradnak? És ezek között hány olyan van, akik valóban boldogok is, akiket tényleg szeret a feleségük?
Akkora lutri az egész, hogy jobban megéri lottózni. Magyarországon a házasságok 2/3-a válással végződik, ezzel az eredménnyel Európában azt hiszem, hogy csak valamelyik Benelux állam előz meg minket.
Köszönöm, de én inkább nem akarom elbaszni az életemet, hogy TALÁN legyen egy normális feleségem.

"Merthogy valóban így, ahelyett, hogy felőrlődött volna mindenféle terméketlen vitában, képes volt kiépíteni egy határon túl is terjedő hatalmas mozgalmat, ami elérte azt a kritikus tömeget, amivel már képes változást elérni."

Lehet, hogy csak én élek egy kő alatt, de eddig nem tapasztaltam semmiféle változást, ami nekem mint férfinek egy picit is jobbá tenné az életem. Ugyanúgy tovább kell dolgoznom a nyugdíjig, ugyanúgy többet lapátolok a TB-be, cserébe ugyanúgy korábban fogom feldobni a pacskert, ha fiam lesz, ugyanúgy a lányokra szabott oktatást fogja kapni, nem fogják támogatni a tehetsége kibontakozásában, mert kis pöcsös, az anyja ugyanúgy elválhat tőlem indoklás nélkül, ugyanúgy neki fogják ítélni.
Ennél még Teczár Szilárd is egymaga többet tett az ominózus Egyenlő Bánásmód Hatóságnál tett feljelentésével.

Sadist 2017.03.13. 23:31:48

@Yoan: "Azért is, mert manapság viszonylag ritka, hogy valaki képes követni a természetes érési ciklust, és vagány jó pasiból felelős férjjé érik 30-40 között. Pedig jó lenne."

Persze, hogy jó lenne... a nőknek. Ők akarnak 30 alatt vagány jó pasit, 30 fölött meg példás családapát, lehetőleg úgy, hogy azért apu csettintésre tudjon váltani vagány macsóra, hogy megmaradjon a bizsergés a nászéjszaka után is. De ez szinte soha nem jön össze. A nők a kettős párválasztási ösztönüket úgy tudják csak többé-kevésbé kielégíteni, ha a vagány alfahímmel dugnak, a megbízható bétákhoz meg feleségül mennek. És ezeket a balekokat, akik nevelik a gyerekeket (akik lehet, hogy nem is tőlük vannak, hanem valamelyik vagány jó pasitól), soha nem fogják úgy szeretni, mint azokat a férfiakat, akik huszonévesen levették őket a lábukról, alaposan kisámfázták, aztán eldobták őket. Az ilyeneket hívják alfa özvegyeknek, akik többé alkalmatlanok a kölcsönös, hosszútávú kapcsolatra.
www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2s1coz/what_is_an_alpha_widow_and_why_does_it_matter/

Amit EG0 írt a kommentje második felében, sajnos nagyon ritka. Konkrétan még soha nem olvastam vagy hallottam egyetlen nőtől se ilyen önreflexiót. De még ha egy 30+-os nő valóban így is gondolná, melyik normális önbecsüléssel rendelkező férfi akarna maga mellé társnak olyat, aki a legszebb éveit másokra pazarolta és ki tudja hány pasas törölte bele a farkát?
Sokkal ésszerűbb lenne megelőzni az alfa özveggyé válást, de erre a nők hány százaléka hajlandó? Talán csak a nagyon vallásos nevelésben részesülők, szerintem az 1%-al már jócskán túl is becsülöm az arányukat.
Ezt pont ma olvastam: velvet.hu/randi/2017/03/12/en_mar_akkor_ereztem_tuti_becsajozik_majd/
Itt is a csaj azt gondolta, hogy majd a jó pasi a családalapításra is megfelelő lesz, de a rossz döntésével tönkretette a saját és a gyereke életét.

Yoan 2017.03.14. 13:16:39

@Sadist: Továbbra is fenntartom, hogy ha egy pasi 20 évesen jó pasi, aztán 30 évesen kezd érett pqasi lenni, aki gondoskodni tud másokról, az nem azért van, mert a nők ilyen pasit akarnak, hanem azért, mert ez egy jó férfi normális érési ciklusa. Tényleg milyen vad gondolat az a szemszög, hogy a jó pasik normális érési ciklusa történetesen tetszik a nőknek is! :) Mi lenne megfordítva, ha én azt mondom, a nő legyen 20 évesen dögös, jó társaság, majd 30 évesen azért komolyodjon meg, tartsa érzelmileg egyben a családot és gondoskodjon a gyerekekről. Nahát, de fura, hogy én 20 éves pasiként nem feltétlenül azt nézem egy nőben, milyen anya az illető, majd 30 év után az egyetlen szempont az lesz, hogy olyan dögös legyen, hogy mások is legeltessék rajta a szemüket, és nem zavar, ha egész nap csak szórakozik, a háztartás meg szalad, kit érdekel...? Szerintem ezt a vonalat ne feltétlenül nyúzzuk már tovább, ha lehet...

Úgy látom én ezt az egész MGTOW-ot és hasonló ideákat, mintegy összefoglalásképpen, hogy vannak olyan férfiak, akik nem képesek felnőni, megérni, mert csak az áldozatot látják ebben, és minden támadást a nőkre kennek, hogy az ő hibájuk, ők akarják ezt. Aztán eljátszák, hogy egyedül is boldogok, miközben csak dúlnak-fúlnak belül és egyre magányosabbak. Lehet, hogy manapság alacsonyabb a százaléka azoknak, akik egy életet boldog házasságban élnek le. Sőt: állandóan boldog kapcsolat nem nagyon van, mert óhatatlanul jönnek próbatételek, amiket meg kell oldani (és nem hőbörögve menekülni a nehézségek elől.) De kérdem én:

Te hány boldog pasit láttál, aki magányosan öregedett meg? Merthogy van azért néhány boldog házasság, de én magányosan megöregedő boldog embert egyet sem láttam! És valszeg mindegyik úgy indult, hogy túl nagy lutri a házasság. Kicsit olyan ez, mintha azt mondanám, nehéz nyerni a lottón, ezért inkább lehúzom a budin a pénzem...

Ráadásul azért, ha eddig nem esett le, olyan pasiból én sem nézem ki a boldog párkapcsolatot, aki egy papucs, és vagy megfelel a nőnek, vagy morog, hogy mit rángatja őt a nő és inkább kiszáll. A normális érett pasi képes a nővel normális párkapcsolatot kialakítani, ahol mindkét fél boldog is lehet. Ezt pedig a ringben lehet magtanulni. Mert a ringen kívül nem lesz győzelem! Hiába mondjuk, hogy győztünk, mert nem kaptunk pofont. Mégis mit/kit győztünk le, hmmm?

(U.I. Egyébként az igazsághoz hozzátartozik, hogy láttam már azért boldog egyedülállót: az illető szerzetes volt. Nem evilági dolgok és boldogságok kötötték már le. De a szingli és a szerzetes között óriási különbség van, egy cölibát katolikus pap sem szerzetes még, a valódi szerzetességnek az a lényege, hogy nem a normál világi viszonyok között értelmezendő életformája, éppen ezért nem is magányos, hanem emberfeletti társa van - és emberfeletti küzdelmei is.)

Sadist 2017.03.15. 15:30:30

@Yoan: "Továbbra is fenntartom, hogy ha egy pasi 20 évesen jó pasi, aztán 30 évesen kezd érett pqasi lenni, aki gondoskodni tud másokról, az nem azért van, mert a nők ilyen pasit akarnak, hanem azért, mert ez egy jó férfi normális érési ciklusa."

Teljesen másról beszélsz és semmit nem értettél meg abból, amit írtam. Nem is csoda, a férfiak klubja deklaráltan nem kíván foglalkozni és tudomást venni a férfi-nő kapcsolatok szexuális vonatkozásáról, pedig az adja mindennek az alapját.

"Tényleg milyen vad gondolat az a szemszög, hogy a jó pasik normális érési ciklusa történetesen tetszik a nőknek is! :)"

A jó pasik, akikre a nők ösztönösen gerjednek (értsd őszintén szerelmesek tudnak lenni), a férfi társadalomnak csak egy nagyon szűk rétegét képezik, a többi csak akkor jön a képbe, amikor már megbízhatóság, hűség, egzisztencia kell a családalapítás miatt, de akkor is csak szükségből, nem őszinte érzelmekkel, mert a jó pasikból egyrészt kevés van, másrészt az a kevés se fog mind lehiggadni és családcentrikus, megbízható apajelöltté válni.
Ezért írtam, hogy egy kicsi önbecsüléssel is rendelkező férfi nem fog hosszútávra olyan nőt választani, akit mások már elhasználtak. Neked, meg a többi kék pirulásnak lehet, hogy ez megfelel, de pl. nekem egyáltalán nem, ennél sokkal igényesebb vagyok. És szerencsére egyre több férfi is, akik azt mondják, hogy nem házasodnak arra méltatlan nőkkel.

"Mi lenne megfordítva, ha én azt mondom, a nő legyen 20 évesen dögös, jó társaság, majd 30 évesen azért komolyodjon meg, tartsa érzelmileg egyben a családot és gondoskodjon a gyerekekről."

Ez tökéletesen rendben van, jogosan elvárható és el is várom, hogy egy nő megkomolyodjon legkésőbb a húszas évei végére, hogy családot lehessen vele alapítani. De akkor húsz évesen, fiatal, hamvas husiként velem élje ki magát, velem bulizzon, szórakozzon és élvezze az életet. Akkor tőlem is megkapja a biztonságot, megbízhatóságot, érettséget 30 évesen, amire vágyik. A probléma ott van, hogy a nők fiatalon csak a jó pasikat veszik észre, velük élik ki magukat, huszonévesen buli, szórakozás, amikor meg kezdik hallani a biológiai óra ketyegését, akkor már a megbízható Átlag Józsitól várják el, hogy legyen érett, vállaljon felelősséget, vegye őket feleségül és gondoskodjon róluk, mert a jó pasiktól úgyse fogják mindezt megkapni. Átlag Józsinak ez mégis miért lenne jó?

"Úgy látom én ezt az egész MGTOW-ot és hasonló ideákat, mintegy összefoglalásképpen, hogy vannak olyan férfiak, akik nem képesek felnőni, megérni, mert csak az áldozatot látják ebben, és minden támadást a nőkre kennek, hogy az ő hibájuk, ők akarják ezt."

Szerinted az a felnőtt, aki önként, vigyorogva vállalja a társadalom által rászabott here szerepét? Szerintem meg inkább az, aki tudatosan éli az életét és nem megy bele olyan dolgokba, ami számára romboló és emberileg is méltatlan. Röviden öntudatos és nem hagyja kihasználni magát.
Puzsérnak volt egy jó beszélgetése az MGTOW-ről, érdemes végighallgatni, hogy kicsit képbe kerülj: www.youtube.com/watch?v=rWVpO1zYmhc

"És valszeg mindegyik úgy indult, hogy túl nagy lutri a házasság. Kicsit olyan ez, mintha azt mondanám, nehéz nyerni a lottón, ezért inkább lehúzom a budin a pénzem..."

Mondok egy sokkal jobb példát. A lottóra vagy bármi egyéb szerencsejátékra fordított pénzt inkább költsd a hobbidra, amit szeretsz, vagy utazz el belőle egy olyan helyre, ahova el akartál jutni, lényeg, hogy olyan dologra, ami SZÁMODRA örömet okoz. Ugyanis ez a lényeg, hogy te gürcöltél azért a pénzért, a te munkád, időd, energiád van benne, ezért olyan dologra kell fordítani, ami számodra jó, nem pedig arra, amit a társadalom, a nők vagy bárki más elvár tőled. Ezért sokkal inkább felnőtt egy MGTOW férfi, mint az átlag birka, aki csak csinálja azt, amit mások elvárnak tőle.

"A normális érett pasi képes a nővel normális párkapcsolatot kialakítani, ahol mindkét fél boldog is lehet. Ezt pedig a ringben lehet magtanulni. Mert a ringen kívül nem lesz győzelem! Hiába mondjuk, hogy győztünk, mert nem kaptunk pofont. Mégis mit/kit győztünk le, hmmm?"

Fair play küzdelemben nagyon szívesen részt veszek, olyanban viszont nem, ahol a szabályok az ellenfélnek kedveznek, részrehajló a bíró, az ellenfél nem fair play módon játszik és az első adandó alkalommal tökön próbál rúgni.

Yoan 2017.03.15. 16:38:59

A kék pirulával igencsak melléfogtál. Nekem ugyanis a feleségem gimnáziumi osztálytársam volt. Mindketten népszerűek voltunk, nem bénák, akik nem tudnak normális párt találni. De fiatal éveinket is egymással "szórakoztuk ki", majd együtt értünk meg a házasságra és nevelünk jelenleg már 3 gyereket. Igazából mi mást mondjak még, amikor a tettek engem/minket igazolnak? Én nem a rendszert meg másokat szidok, hanem bizony beszállok abba a ringbe is, és ha kell, az igazságtalan bírót is tökön rúgom, ha ettől leszek tartósan boldog. Nem pillanatnyi önző örömöket kergetek, hanem keményen dolgozok azért, hogy a családommal együtt élvezhessem aztán munkám gyümölcsét. Nekem nemcsak magamra jut, hanem másokkal is meg tudom azt osztani. ;)

Yoan 2017.03.15. 16:48:17

@Sadist: A fentit Neked írtam, csak nem linkeltelek.

Sadist 2017.03.16. 01:40:35

@Yoan: "Nekem ugyanis a feleségem gimnáziumi osztálytársam volt. Mindketten népszerűek voltunk, nem bénák, akik nem tudnak normális párt találni. De fiatal éveinket is egymással "szórakoztuk ki", majd együtt értünk meg a házasságra és nevelünk jelenleg már 3 gyereket."

Ja, így már érthető. Ez esetben tedd össze a két kezed, hogy ilyen szerencséd volt a genetikai lottón. Tudom, számodra hihetetlen, de egyáltalán nem "béna" az, akinek nem jön össze a házasságig jutó párkapcsolat a középsuli végéig.

"Igazából mi mást mondjak még, amikor a tettek engem/minket igazolnak?"

A történetetek legfeljebb annyit igazol, hogy baromira szerencsések vagytok, nem azt, hogy mindent jól csináltatok.
Gondolom már idősebbek vagytok és amúgy sem kellett egy percet sem eltöltenek a mai párkapcsolati piacon, így érthető, hogy fogalmad sincs a helyzetről és osztod az észt a magas lóról.
Mintha egy olyan egyetemista lobogtatná büszkén a diplomáját, akinek a szülei 18 éves korára vettek egy lakást és a tanuláson kívül nem kellett semmi mással foglalkoznia, még bulizni is tudott mellette. Csak sajnos a 99%-nak közel sincs ilyen szerencséje és nem ilyen feltételekkel indul ugyanabban a versenyben.

"A kék pirulával igencsak melléfogtál."

Attól, hogy számodra bejött az élet, még ugyanúgy kék pirulás maradtál, mert lövésed sincs a nők pszichológiájáról, motivációiról, ösztöneiről.

Yoan 2017.03.16. 21:18:35

@Sadist: Ez már tényleg súlyos. Figyu: nem mázlim volt, de ezt Te úgy látom, nem érted. Én követtem a természetes érést, nem görcsöltem egy rakás baromságon és keményen dolgoztam a boldogságért. És ismerem a párkapcsolatokat is, mert több bizalmas barátom van (férfiak és nők is), és közülük sokan benne vannak a modern párkapcsolati problémák sűrűjében. Azzal pedig, hogy sokáig voltam szoros kapcsolatban egy nővel, összehasonlíthatatlanul jobban ismerem a női pszichológiát, mint egy átlag dugógép, aki kb. csak a nők külsejéig jut el. De mondhatok én Neked most már bármit, mert beindult az értelmetlen egovédelmed, és saját frusztrációid miatt elkezdesz másokat szídni, akik nem menekülnek és keseregnek, hanem cselekednek. Sok szerencsét, szerintem az olvasóknak mostanra összeállt a kép! ;)

Sadist 2017.03.17. 03:09:03

@Yoan: "Figyu: nem mázlim volt, de ezt Te úgy látom, nem érted. Én követtem a természetes érést, nem görcsöltem egy rakás baromságon és keményen dolgoztam a boldogságért."

Az emberi psziché olyan, hogy a sikerét mindig a saját tehetségével, munkájával, erőfeszítésével magyarázza még akkor is, ha legnagyobb részt csak a szerencsének köszönhető. Senki nem fogja azt mondani, hogy igazából csak mázlija volt, mert abból az következik, hogy érdemtelenül részesült a sikerből. Ez pedig nem fér bele az igazságos világba vetett hitbe, vagyis hogy aki erkölcsös, becsületes, keményen dolgozik, azzal jó, aki bűnös, önző, lusta azzal pedig rossz dolgok történnek.

És hogy miből is gondolom, hogy esetedben a szerencse játszotta a nagyobb szerepet és nem az egyéni kvalitásaid: azt írtad, hogy a középsuliban "Mindketten népszerűek voltunk".
Az iskolában a gyerekek népszerűsége olyan dolgokon múlik mint pl. hogy fizikailag mennyire attraktívak, milyen ruhákban járnak, hova járnak nyaralni vagy épp kik és milyen emberek a szüleik, vagyis csupa rajtuk kívül álló dolgokon.
Ha azt mondod, hogy középsuliban elkezdtél gitározni és mára a rengeteg belefektetett energiával olyan szintre jutottál, hogy Slash-t alázod, azt elhiszem és elismerem a munkádat, mert megtanulni hangszeren játszani nem lehet pusztán mázlival. De az, hogy tinédzserként összejön a házasságig tartó szerelem és mindezt a kemény munkád eredményének tudod be, ne haragudj, de nevetséges és nem tudom komolyan venni.

"És ismerem a párkapcsolatokat is, mert több bizalmas barátom van (férfiak és nők is), és közülük sokan benne vannak a modern párkapcsolati problémák sűrűjében."

És te személy szerint mennyiben voltál benne? Mert ez kicsit olyan, mint mikor a budai újgazdag csemete "tudja", hogy milyen a mindennapi élet egy zsákfaluban.

"Azzal pedig, hogy sokáig voltam szoros kapcsolatban egy nővel, összehasonlíthatatlanul jobban ismerem a női pszichológiát, mint egy átlag dugógép, aki kb. csak a nők külsejéig jut el."

Te csak azt az egyetlen egyet ismered, de hányhoz is volt egyáltalán közöd? Nem is, fölösleges elárulnod, jobbat kérdezek: hány visszautasítást kaptál életedben?

"De mondhatok én Neked most már bármit, mert beindult az értelmetlen egovédelmed, és saját frusztrációid miatt elkezdesz másokat szídni, akik nem menekülnek és keseregnek, hanem cselekednek."

Egyedül a te egod védi magát, mert nem tudja feldolgozni azt a tényt, hogy a korai sikered a főleg a szerencsének köszönhető, nem pedig a kitartó, kemény munkának.
Ha figyelmesen visszaolvasol, sehol nem szidtalak se téged, se mást, neked viszont sikerült az emberek cirka 99.9%-át lebénázni. Azt tudom még elképzelni, hogy a kék pirulás megnevezést érezted támadónak, de az ugyanolyan, mintha valakire azt mondom, hogy keresztény vagy hindu. Önmagában nem kapcsolódik hozzá semmilyen értékítélet, csak azt jelzi, hogy az illető miben hisz, milyen dolgokat vél igaznak.
süti beállítások módosítása