Hogy őszinte legyek engem nem viselt meg mikor betöltöttem a harmincat. A huszonkilencedik inkább. Akkor költöztem a fővárosba, lakást, párkapcsolatot, mindent hátrahagyva új életet kezdeni. Úgyhogy a harmincadik szülinapom inkább megnyugvás volt. Túl vagyunk rajta. Míg a korombeliek már az első, vagy a második gyerekről posztolnak a facebookon, én harminc évesen annak örülök, hogy kifogtam egy jó albit a belvárosban nem horror áron, rátaláltam egy jó alkalmazásra amivel nem veszek el Pesten, illetve Tinderen megismertem egy normális pasit, legalábbis eddig annak tűnik.

Mivel én rákészülős, tervezős típus vagyok, szülinapom előtt megvettem az első - rögtön kétfajta - ránctalanítóimat, hogy a bőröm felkészült legyen, csatlakoztam egy futóklubbhoz, mert állítólag az anyagcsere sem olyan harminc után, mint huszonévesen, illetve megnéztem többször a Jóbarátok idevágó részeit, különösen mikor Rachel lesz harminc éves. Szerencsére ő sem tartott ott, sem szakmailag, sem magánéletileg ahol szeretett volna, úgyhogy ez a kis lelkemnek jót tett… hogy nem vagyok egyedül.

Nagyon nehéz szülői támogatás és kialakult kapcsolati háló nélkül harminc éves korra normális egzisztenciát teremteni. Férjhez menni és gyereket szülni meg pláne. A családom részéről már érzem a nyomást, hogy nagyon örülnének, ha már unokázhatnának. Anyukám visszafogottabb, de nagymamám már a második ajándékot veszi a leendő dédunokájának. Eddig kapott a még nem létező gyerekem egy sárga csibét, amit be lehet dugni a konnektorba és világít, illetve az óvodába egy törülközőt.

A tervem most az, hogy harmincöt évesen fogok szülni. Ez azt jelenti, hogy harminchárom évesen kellene, hogy legkésőbb elvegyenek, harminckét évesen, pedig hogy megkérjék a kezem. Szóval további ismerkedésre már nem nagyon van időm.

Volt kollégám, aki jóval harminc felett van, mondta, hogy ő pont azért nem randizik harmincas korosztállyal, csak huszonévesekkel, mert az előbbiek be vannak pánikolva és férjet keresnek. Hát köszönöm szépen, a kérdésem a következő, hogyan lehet nem bepánikolni, ha a közösségi média nyomja ránk nőkre az elvárásokat… Most akkor harminc felett randizni úgy kellene, hogy nem érezteted, hogy komoly kapcsolatot szeretnél, hogy ne riasszad el a másikat? Nehéz…

Ami szerintem pozitívum a harminc feletti ismerkedésben, hogy ilyenkor az ember már tudja, hogy kit nem szeretne. Milyen típusú férfi az, akivel nem tud együtt lenni, így nagyobb is az esélye elkerülni a válást. Továbbá az ember erre a korára már megerősödik, tudja nagyjából mit szeretne elérni, céljai vannak, magabiztosabb, kialakult életritmusa van. Így a párválasztása is tudatosabb.

Mondják, hogy mindenki annyi idős amennyinek érzi magát. Én sajnos nem érzem magamat kevesebbnek - mondjuk többen mondják, hogy nem nézek ki ennyinek, de lehet csak udvariasak szeretnének lenni - de nem is mennék vissza az időben. Most jó.